A vízgyűjtő területekre az elmúlt héten lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében több magyarországi folyón is árhullám vonul le a napokban.
A Duna Múzeum és a Duna-Ipoly Nemzeti Park május 12-én szakmai napot tart iskolás csoportok számára, hogy felhívja a figyelmet a hazai erdőkben élő fákra és madarakra, valamint a természet és élővilág védelmére ...
Lázár munkaiban egyfajta mély zsigeri életöröm érződik; képei a színek ezerféle árnyalatára való rácsodálkozás, az egymáson való rétegek, a tiszta színek, a fehérek, a mély és élénk árnyalatok élvezete érződik ...
A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ebben az évben is részt vesz a Duna-Dráva Nemzeti Park szervezésében megvalósuló Föld Napi eseményen, a Tettyén. Szeretettel látunk mindenkit idén is a Föld napján, 2022. április 22-én (szombaton) 10 és 16 óra között a tettyei romoknál ...
A 2022. évhez hasonlóan még 2023-ban is online formában hirdeti meg hagyományos, Víz világnapi Gátőrfutását az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A gátőrfutással továbbra is tisztelegni kívánnak a gátőrök előtt, akik természetes vizeink és vízkincsünk legjobb ismerői ...
2020 decemberében példátlan környezetkárosítás történt a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág szigetszentmiklósi szakaszán: ismeretlen tettes hatalmas mennyiségű olajszármazékot engedett a csapadékvíz-elvezető csatornába, amely a vízfelszínre kijutva felbecsülhetetlen károkat okozott a természetvédelmi oltalom alatt álló terület élővilágában.
Tisztelettel meghívom Önt, illetve a témában érdekelt kollégáit - kérem továbbítsa nekik a meghívást - a Víz Világnapja 2023 alkalmából megszervezett V. Hatékony Vízellátás Nemzetközi Konferencia szakmai fórumra ...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar dékánja tisztelettel meghívja Önt ...
A Magyar Hidrológiai Társaság Baranya Vármegyei Területi Szervezete és a Mecsekérc Zrt. közösen szakmai napot tart a MECSEKÉRC Zrt. aktuális tevékenységeinek bemutatása címmel ...
Korábbi eseményekAz eseményre 2021. október 27-én (szerdán) Pécs Város szennyvíztisztító telepén került sor, melyre a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is meghívást kapott.
A ”Pécs központú agglomeráció szennyvíztisztító telepének fejlesztése” című projekt keretében teljes mértékben megújul a Pécs és térsége folyékony hulladékát fogadó telep. A fejlesztés eddigi eredményeiről és a jövőbeli munkafolyamatok bemutatásának céljából Pécs város önkormányzata sajtónyilvános rendezvényt tartott ezen a napon, ahol Péterffy Attila – Pécs Megyei Jogú Város polgármestere, Farkas Tamás – a TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt. vezérigazgatója, valamint Ludvig Csaba – a STRABAG Építőipari Zrt. projektvezetője számoltak be a szennyvíztelep fejlesztéséről.
A meghívottak ezt követően megtekinthették a szennyvíztelep új műtárgyait a kivitelező vezetésével.
A ”Pécs központú agglomeráció szennyvíztisztító telepének fejlesztése” című KEHOP-2.2.2-15-2016-00056 azonosítószámú projekt az Európai Kohéziós Alap támogatásával valósul meg.
Fotók: Bek Krisztina – DDVIZIG