Események

19
2020. november 19., csütörtök

Legyél te is vízügyes! Rendhagyó vízügyes nyílt óra - pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak

vizugyes_sm

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság által készített kisfilmből kiderül, hogy miért is jó vízügyesnek lenni ...

14
2020. július 14., kedd

Filmes összefoglaló: Árvízvédelmi gyakorlatot tartottak a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságon – 2020. július 14.

DJI_0736_sm

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közös árvízvédelmi gyakorlatot tartott az igazgatóság működési területének több helyszínén, 2020. július 14-én ...
 

22
2020. április 22., szerda

Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntője

KSZDVG_SM

A hagyományoknak megfelelően a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 73. § 2. h. pontja alapján ebben az évben is kiírásra került az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV). 2020-ban az ország középfokú vízügyi képzést folytató intézményei közül 6 iskolából 32 tanuló nevezett vízügyi technikus szakterületen.

13
2020. február 13., csütörtök

Országos Szakmai Tanulmányi Verseny a Dráva Völgye Középiskolában

iskola_sm

A hagyományoknak megfelelően a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 73. § 2. h. pontja alapján ebben az évben is kiírásra került az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV). 2020-ban az ország középfokú vízügyi képzést folytató intézményei közül 6 iskolából 32 tanuló nevezett vízügyi technikus és vízgazdálkodó technikus szakterületen.

4
2019. december 4., szerda

Nyílt Nap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar Bajai Campusán

NKEfel_sm

Kari Nyílt Napot tartanak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar Bajai Campusán, ahol a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is képviselteti magát.

10
2019. április 10., szerda

Magyar Mérnöki Kamara szakmai továbbképzése

A Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási- és Vízépítési Tagozata által előírt 2019 évi kötelező szakmai továbbképzés lebonyolításában idén a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai is aktív szerepet vállalnak. A műszaki ellenőrök és felelős műszaki vezetők számára szervezett rendezvényeken kollégáink, mint előadók vesznek részt.

5
2018. december 5., szerda

Nyíltnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

IMG_2759_sm

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara 2018. december 5-én nyílt napot tart. A Kar vezetője és kollégái érdekes előadásokkal mutatják be az intézményben folyó képzéseket, a vízügyi életpályamodellt, a jeges árvíz elleni védekezési lehetőségeket, a műszereket és terepmodellt, mely témák mind ízelítőül szolgálnak az vízügyes élet mindennapjainak megismeréséhez az érdeklődőknek.

21
2018. április 21., szombat

Föld Napja rendezvény Pécsett a Tettyén - 2018. április 21-én

DSCF5056_sm

Az 1970 óta ezernél több szervezet közreműködésével világszerte megrendezett Föld Napja eseményei bolygónk környezet- és természetvédelmi problémáira hívják fel a figyelmet és kínálnak megoldási javaslatokat azokra.

Korábbi események
Tartalomfelelős: Jusztinger Brigitta, PR munkatárs

Legyél te is vízügyes! Rendhagyó vízügyes nyílt óra - pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak

2020. november 19., csütörtök 13:15
19
Esemény kezdete: 2020. november 19. 00:00, csütörtök
19
Esemény vége: 2020. november 19. 00:00, csütörtök
Helyszín: -

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság által készített kisfilmből kiderül, hogy miért is jó vízügyesnek lenni ...

A rendhagyó online órán Láng István Főigazgató Úr rendkívül figyelemfelkeltő és szemléletes előadásából sok-sok érdekes információt tudhatunk meg.
Többek között azt, hogy miért válasszuk a vízügyes szakmát, s hogy hányféle vízügyes szakterület létezik? Hogy mekkora a vízlábnyomunk, vagy milyen lesz a vízügyes vonalkódunk?
Kedvcsinálót kapunk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Bajai Víztudományi Karának dékánjától, Dr. Bíró Tibortól is arról, hogy miért válasszuk ezt a campust, s hogy milyen tanszékek és képzések várják az ide felvételiző hallgatókat?

A filmben az ország különböző pontján dolgozó, fiatal vízügyes kollégák beszélnek arról, hogy ők miért választották a vízügyes szakmát?
A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság részéről Váradi Nelli szakaszmérnök kolléganőnket (Kaposvári Szakaszmérnökség) láthatjuk-hallhatjuk, akinek szintén szívügye a vízügy, s akire nagyon büszkék vagyunk.

A film végén láthatjuk a jégtörő hajók munkáját is a magyar folyókon, valamint egy online nyereményjátékra is invitálunk Benneteket, ahol értékes nyeremények várnak Rátok.
Részletek a filmben. :-)

Ha izgalmas, kihívással teli szakmát szeretnél választani, válaszd a vízügyet!

VÁLASZD A VÍZÜGYET, AZ MINDIG JÓ ÜGY!

https://www.youtube.com/watch?v=kQ0PH-3Vsis&fbclid=IwAR34Bc4qEAt2Mw8fwYUKmfghmsr8yT2_ghnKOraOMF592j_bN-yyZQ_N6Vc

A MI VÍZÜGYÜNK

#vízügy   #amivízügyünk    #csakavízügy

Utolsó módosítás: 2020. november 19., csütörtök 13:44