A vízgyűjtő területekre az elmúlt héten lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében több magyarországi folyón is árhullám vonul le a napokban.
A Duna Múzeum és a Duna-Ipoly Nemzeti Park május 12-én szakmai napot tart iskolás csoportok számára, hogy felhívja a figyelmet a hazai erdőkben élő fákra és madarakra, valamint a természet és élővilág védelmére ...
Lázár munkaiban egyfajta mély zsigeri életöröm érződik; képei a színek ezerféle árnyalatára való rácsodálkozás, az egymáson való rétegek, a tiszta színek, a fehérek, a mély és élénk árnyalatok élvezete érződik ...
A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ebben az évben is részt vesz a Duna-Dráva Nemzeti Park szervezésében megvalósuló Föld Napi eseményen, a Tettyén. Szeretettel látunk mindenkit idén is a Föld napján, 2022. április 22-én (szombaton) 10 és 16 óra között a tettyei romoknál ...
A 2022. évhez hasonlóan még 2023-ban is online formában hirdeti meg hagyományos, Víz világnapi Gátőrfutását az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A gátőrfutással továbbra is tisztelegni kívánnak a gátőrök előtt, akik természetes vizeink és vízkincsünk legjobb ismerői ...
2020 decemberében példátlan környezetkárosítás történt a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág szigetszentmiklósi szakaszán: ismeretlen tettes hatalmas mennyiségű olajszármazékot engedett a csapadékvíz-elvezető csatornába, amely a vízfelszínre kijutva felbecsülhetetlen károkat okozott a természetvédelmi oltalom alatt álló terület élővilágában.
Tisztelettel meghívom Önt, illetve a témában érdekelt kollégáit - kérem továbbítsa nekik a meghívást - a Víz Világnapja 2023 alkalmából megszervezett V. Hatékony Vízellátás Nemzetközi Konferencia szakmai fórumra ...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar dékánja tisztelettel meghívja Önt ...
A Magyar Hidrológiai Társaság Baranya Vármegyei Területi Szervezete és a Mecsekérc Zrt. közösen szakmai napot tart a MECSEKÉRC Zrt. aktuális tevékenységeinek bemutatása címmel ...
Korábbi eseményekMárcius 22-e minden évben a víz ünnepe. A világnapot 1992-ben, a Rio de Janeiróban megtartott Nemzetközi Környezet- és Fejlődés Konferenciát követően kezdeményezte az ENSZ közgyűlése, és először egy évvel később, 1993-ban ünnepeltük meg.
„Szennyvizek? Tiszta vizet!”, „Védd természetesen!”, „Vizet mindenkinek!”, „Víz és klímaváltozás”, "A víz érték! Becsüld meg!" – az előző néhány év vezérmondatai is megfogalmazzák és fölhívják a figyelmet a tennivalóinkra, de a 2023. évi jelmondat talán a leghatározottabb:
„Változtass most!”
A vezérmondat nem egy csapatot vagy ágazatot, népcsoportot szólít meg, hanem Téged és engem. Nem arra kér, hogy ha ráérsz, tegyél valamit, vagy ütemezd egy számodra fontos feladat megoldását, hanem arra, hogy Te és én azonnal cselekedjünk.
A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az ország területén lévő 12 igazgatóság közül csupán egy. Számomra – és nagyon sok munkatársamnak – mégis a világ legszebb és legértékesebb területe, hiszen itt élünk. Működési területünk közel 10 000 km2. 730000 ember él a területünkön 528 településen. 3450 km vízfolyás hálózza be Somogy és Baranya vármegyét-, és ami talán meglepi a kedves olvasót: 918 tó található a területünkön. Belvíz és árvíz-, aztán az aszály és villámárvizek adnak folyamatosan feladatot a kollégáimnak, akik teszik a dolgukat. Küzdünk az üzemzavarból vagy balesetek következtében kialakuló szennyezések megszüntetéséért, sajnos a néha előforduló szándékos károkozások miatt is. Gazdálkodunk a vízkészletekkel, öntözünk és öntözést támogatunk. Adatokat gyűjtünk, regisztrálunk-, létrehozva ezzel egy olyan adatbázist, amely alapja tervezéseknek, fejlesztéseknek.
A születésnap az ember életében „csak” egy nap, de ezen a napon a család, a rokonok, barátok, ismerősök körülveszik az ünnepeltet, és ha szerencsés, elárasztják szeretetükkel és barátságukkal. Mégis akkor mondhatjuk magunkat boldognak, ha ez nem csak egy napig tart. A Víz Világnapján is összegyűlünk és ünneplünk, hisz nagyszerű dolog, hogy a társadalom felismerte a víz fontosságát és a hiányából, vagy a többletéből eredő veszélyeket. Mégsem lehet ez csupán egy nap. Folyamatosan óvnunk, gazdálkodnunk, tennünk kell a vízért.
Március 22-ére mindenkinek jó ünneplést kívánok és egy egész életre szóló tudatos gondoskodást a vizeinkkel.