Események

17
2023. május 17., szerda

Levonuló árhullámok

OVF_kozlemeny_01

A vízgyűjtő területekre az elmúlt héten lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében több magyarországi folyón is árhullám vonul le a napokban.

12
2023. május 12., péntek

Madarak és fák napja a Duna Múzeumban – 2023. május 12.

Duna_muzeum_sm

A Duna Múzeum és a Duna-Ipoly Nemzeti Park május 12-én szakmai napot tart iskolás csoportok számára, hogy felhívja a figyelmet a hazai erdőkben élő fákra és madarakra, valamint a természet és élővilág védelmére ...

19
2023. május 19., péntek

Lázár Katalin FLORENS - időszaki kiállítás megnyitója

Lazar Katalin_Florens_sm

Lázár munkaiban egyfajta mély zsigeri életöröm érződik; képei a színek ezerféle árnyalatára való rácsodálkozás, az egymáson való rétegek, a tiszta színek, a fehérek, a mély és élénk árnyalatok élvezete érződik ...

22
2023. április 22., szombat

Föld napja a Tettyén

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ebben az évben is részt vesz a Duna-Dráva Nemzeti Park szervezésében megvalósuló Föld Napi eseményen, a Tettyén. Szeretettel látunk mindenkit idén is a Föld napján, 2022. április 22-én (szombaton) 10 és 16 óra között a tettyei romoknál ...

22
2023. március 22., szerda

2023-ban is lesz GÁTŐRFUTÁS!

A 2022. évhez hasonlóan még 2023-ban is online formában hirdeti meg hagyományos, Víz világnapi Gátőrfutását az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A gátőrfutással továbbra is tisztelegni kívánnak a gátőrök előtt, akik természetes vizeink és vízkincsünk legjobb ismerői ...

16
2023. március 16., csütörtök

Megsebzett táj – Egy úszóláp elpusztítása és újjáélesztése címmel új időszaki kiállítás nyílik a Duna Múzeumban – 2023. március 16.

2020 decemberében példátlan környezetkárosítás történt a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág szigetszentmiklósi szakaszán: ismeretlen tettes hatalmas mennyiségű olajszármazékot engedett a csapadékvíz-elvezető csatornába, amely a vízfelszínre kijutva felbecsülhetetlen károkat okozott a természetvédelmi oltalom alatt álló terület élővilágában.

23
2023. március 23., csütörtök

V. Hatékony Vízellátás Nemzetközi Konferencia 2023. március 23.

Tisztelettel meghívom Önt, illetve a témában érdekelt kollégáit - kérem továbbítsa nekik a meghívást - a Víz Világnapja 2023 alkalmából megszervezett V. Hatékony Vízellátás Nemzetközi Konferencia szakmai fórumra ...

17
2023. március 17., péntek

60 éves a vízügyi felsőoktatás Baján – 2023. március 17.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar dékánja tisztelettel meghívja Önt ...

 

22
2023. február 22., szerda

MEGHÍVÓ – HIDROLÓGUS KLUBNAPRA – 2022. február 15.

logo_MHT_sm

A Magyar Hidrológiai Társaság Baranya Vármegyei Területi Szervezete és a Mecsekérc Zrt. közösen szakmai napot tart a MECSEKÉRC Zrt. aktuális tevékenységeinek bemutatása címmel ...

Korábbi események

Korábbi érdekességek

Öntözési Különdíj Pályázat – 2023. január 10.

2023.01.10. 12:34

MOE_pages-to-jpg-0001_sm

A Magyar Öntözési Egyesület idén is meghirdeti az Öntözési Különdíj Pályázatot, amelyre várják a témában releváns szakdolgozatok, diplomamunkák további disszertációk szerzőinek a jelentkezését.

Megjelent a Drávától a Balatonig 2022. évi IV. negyedéves száma – 2022. december 20.

2022.12.20. 11:06

Dravasztara 1972 julius 23_sm

Megjelent a Drávától a Balatonig 2022. évi IV. negyedéves száma.

"A Mi Vízügyünk"-sorozat legújabb filmje – 2022. november 18.

2022.11.18. 12:15

-

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság "A Mi Vízügyünk"-sorozatának legújabb filmjében is olyan vízügyes helyszíneket és műtárgyakat láthatunk, amelyekre méltán lehetünk büszkék.

Tájhasználat-váltás az Ormánságban – 2022. október 20.

2022.10.20. 14:01

-

A KEHOP Ős-Dráva projekt nagyrészt a Magyarország dél-délnyugati részén, a Dráva folyó mentén található Ormánság területén zajlik. A fejlesztés alapvető célkitűzése, hogy a természeti szépségekben ma is gazdag, egykor vizekben bővelkedő térség vízgazdálkodási lehetőségeit javítsa, elősegítse a területen keletkező vizek visszatartását, és pótlást biztosítson a Drávából az egyre gyakoribb aszályos időszakok kompenzálására.

Duna Művészeti Mestere 2022

2022.10.18. 11:11

duna-muveszeti-mestere2022

Duna Védelmi Nemzetközi Bizottság, a Global Water Partnership Közép- és Kelet- Európa Régió és a GWP Magyarország Alapítvány a Nemzetközi Duna Nap alkalmából 2022-ben ismét meghirdeti a Duna Művészeti Mestere  alkotói pályázatot.

Megjelent a Drávától a Balatonig 2022. évi III. negyedéves száma – 2022. október 10.

2022.10.10. 11:41

Orfu 20114 032_sm.jpg

Megjelent a Drávától a Balatonig 2022. évi III. negyedéves száma.

Már lehet jelentkezni a Vízügyi ösztöndíjpályázatra! – 2022. szeptember 28.

2022.09.28. 09:27

-

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara Vízügyi ösztöndíj pályázati felhívást hirdet a 2022/2023-as tanévre. Az ösztöndíjra a nappali munkarendű építőmérnöki alapképzésben részt vevő elsőéves, közszolgálati ösztöndíjas, aktív státuszú hallgatók pályázhatnak.

Vízügyes klip – vízügyes műtárgyakkal és -helyszínekkel – 2022. szeptember 20.

2022.09.21. 13:12

hqdefault_015

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság gondozásában elkészült egy vízügyes "klip", egy olyan kisfilm, amelyben olyan vízügyes helyszínek és műtárgyak szerepelnek, amelyekre méltán lehetünk büszkék.

Tájhasználat-váltás az Ormánságban

2022.09.21. 14:43

hqdefault_004

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósuló Vízvisszatartás és tájhasználat-váltás tervezése az Ős-Dráva Programban című, KEHOP-1.3.0-15-2016-00014 azonosító számú Ős-Dráva projekt nagyrészt a Magyarország dél-délnyugati részén, a Dráva folyó mentén található Ormánság területén valósult meg.

A VÍZ KÉK, A VÍZÜGY ZÖLD

2022.09.01. 12:06

vizugyzold-belyeg

7. rész: A természeti értékek helyreállítása a Szigetközben

Az öntözések ügye a 19. század utolsó harmadában

2022.08.11. 11:07

Kvassay Jeno erdekessegek_sm

Ha az 1863. évi nagy alföldi aszálykatasztrófát követően kidolgozott különböző öntözési elképzelések nem is valósultak meg, a kisebb horderejű helyi kezdeményezések – főleg a Dunántúlon – eredményre vezettek.

Dunai partfal – Mohács

2022.07.26. 13:15

barge-2467226__340_sm

A folyó torkolatától 1447 km távolságra fekvő, 20 ezer lakosú Mohács Magyarország legdélebbi Duna-parti városa. A folyó vízgyűjtő területe itt 209 ezer km2.

A Hely: Ős-Dráva – vízgazdálkodási mintaprogram – 2022. október 19.

2022.10.19. 15:42

ahely-220x180

A Hely a Kossuth Rádió klasszikus riportműsora, amely minden hétköznap hallható 11.07 és 11.30 között. Élénk, barátságos légkörben, különleges helyszíneken készül az ott élő, dolgozó beszélgetőtársakkal.

Országos vízrajzi mérőgyakorlat – Harkány, 2022. május 17-19.

2022.07.05. 10:02

IMG_7857_sm

Terepi mérések és vízhozzamérési bemutatók az Ős-Dráva területén, a Főcsatorna parján, az M11-es műtárgynál

Országos vízrajzi mérőgyakorlat – Harkány, 2022. május 17-19.

2022.07.05. 09:35

Konferencianyito_sm

A háromnapos konferencia előadásai itt letölthetők:

16
2022. november 16., szerda

Meghívó szennyvizek öntözési célú hasznosítása konferenciára – 2022. november 16.

2022.10.10. 12:29

-

A konferencia megnyitójára szóló meghívó itt letölthető:

Duna nap 2022 – Fedezd fel a Dunát!

2022.06.29. 15:45

A Duna nap plakatja_sm

A Duna napot minden évben a Duna Védelmi Egyezmény aláírásának (1994. június 29.) évfordulóján ünneplik a Duna-medence országaiban, idén immár 19. alkalommal.

Megjelent a Drávától a Balatonig 2022. évi II. negyedéves száma – 2022. június 17.

2022.06.17. 11:23

Domany Andras_Drava_1jpg

Megjelent a Drávától a Balatonig 2022. évi II. negyedéves száma.

A Drávai mobilapplikáció – Kerékpárosoknak, túrázóknak

2022.06.15. 09:24

Dravai mobilapplikacio_A Drava_sm

A Dráva folyó természeti környezete az elmúlt évekig turisztikailag szinte fehér folt volt, ezért sikerült megőriznie érintetlenségét és eredetiségét, természetvédelmi szempontból szinte felbecsülhetetlen értékét. Igazgatóságunkon egy Interreg projekt keretében elkészült, okostelefonokra letölthető mobilapplikáció nyújt sok hasznos információt a turisták számára.

"A VÍZ KÉK, A VÍZÜGY ZÖLD" VI. RÉSZ: Hallépcsők, halátjárók

2022.06.07. 10:53

vizugyzold-belyeg

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 2022-ben megkezdte a mezőgazdasági vízszolgáltatást

2022.05.31. 09:56

Majlathpusztai-to_2_sm

Az elmúlt években egyre jobban körvonalazódik, hogy Magyarország éghajlata is folyamatosan változik. Egyre több az aszályos időszak országszerte, amikor a mezőgazdasági szereplők nehéz helyzetbe kerülnek az időjárási viszonyok miatt.

Tanulmányúton Winnetou nyomában, Horvátországban – 2022. április 23-24.

2022.05.10. 15:31

20220424_114048_sm

Április utolsó hétvégéjén a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Szakszervezettel (DDKÖVISZ) Winnetou nyomába eredtünk, s ellátogattunk a Zrmanja-kanyonba és a Krka Nemzeti Parkba.

Elindult az erdészeti tevékenység a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságon – 2022. április 27.

2022.05.03. 10:41

2 (Egeres a Kovacsszenajai-tonal)_sm.jpg

Az erdész hivatás – az örökségünkből adódóan is és természetesen jellegénél, sajátosságaiból fakadóan is – holisztikus szemléletmódot kíván meg a gyakorlójától. „Ott lenn délen, Baranyában” sincs ez másként...

Megjelent a Drávától a Balatonig 2022. évi I. negyedéves száma – 2022. április 12.

2022.04.12. 09:39

drava_manfai

Megjelent a Drávától a Balatonig 2022. évi I. negyedéves száma.

Víz Világnapi Ünnepi Konferenciánk megtekinthető a DDVIZIG Youtube-csatornáján – 2022. április 1.

2022.04.01. 13:50

DSC_2337_jav_sm

A Víz Világnapja alkalmából a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság a Magyar Hidrológiai Társaság Baranya- és Somogy Megyei Területi Szervezeteivel és a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága Vízgazdálkodási Munkabizottságával közösen Ünnepi Konferenciát szervezett Kaposváron, Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Dísztermében, 2022. március 23-án.

A VÍZ KÉK, A VÍZÜGY ZÖLD – Újabb videó készült el az "A víz kék, a vízügy zöld"-sorozatban, ez alkalommal a szigetszentmiklósi olajszennyezésről

2022.03.31. 10:16

vizugyzold-belyeg

5. rész: Szigetszentmiklós – Élet az olajszennyezés után – 2022. március 31.

VÍZ VILÁGNAPI ALKOTÓPÁLYÁZATI FELHÍVÁSAINK NYERTESEI #WorldWaterDay

2022.03.29. 12:43

Istvanffy_Temesi Angelika 7.jpg

A Víz Világnapja alkalmából a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Pécsi Akadémiai Bizottság Műszaki és Földtani Tudományok Szakbizottsága Vízgazdálkodási Munkabizottsága, valamint a Magyar Hidrológiai Társaság Baranya és Somogy Megyei Területi Szervezetei közösen alkotópályázatokat hirdettek, 4 kategóriában.

A vízügyi szakképzés lehetőségei a Dél-Dunántúlon – 2022. március 28.

2022.03.28. 10:00

-

Weimann Gáborné főigazgató (Kaposvári Szakképzési Centrum) prezentációja innét letölthető:

https://prezi.com/view/lVYiMZ5HTCriEIoeempP/

Siker az Ormánságban – Elkészült a térség legnagyobb vízkormányzó-rendszere – 2022. március 11.

2022.03.16. 11:12

-

A vizek Drávából történő pótlását és a többletvizek visszatartását oldja meg a tegnap ünnepélyes keretek között átadott rendszer.

A VÍZ KÉK, A VÍZÜGY ZÖLD

2022.02.21. 08:56

vizugyzold-belyeg

4. rész: Harc a hulladékkal a Felső-Tiszán

Vízügyi Közlemények 1879-2021

2022.02.07. 09:06

vizugyi-kozlemenyek-belyeg

A Vízügyi Közlemények már a hungaricana.hu közgyűjteményi portálon is elérhetőek digitális formában!

10
2022. március 10., csütörtök

Az Ős-Dráva projekt záróeseményén nyílt meg Mánfai György fotóművész Rejtőzködő kincsek – Ormánság című kiállítása Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban – 2022. március 16.

2022.03.16. 13:55

275488519_4988394224529182_5899159999393895323_n_sm

Március 10-én nyílt meg az a kiállítás, mely az Ormánság rejtőzködő kincseit mutatja meg Mánfai György fotóművész lencséjén át. A kiállításnak a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva Látogatóközpontja adott helyet Szaporcán.

A VÍZ KÉK, A VÍZÜGY ZÖLD – Az Országos Vízügyi Főigazgatóság filmsorozata – 3. epizód: Árterek újragondolva

2022.02.02. 13:55

-

A századok során az ember gördített akadályt az árhullámok biztonságos levonulásának útjába, pedig a folyóknak tér kell ahhoz, hogy ne alakuljon ki szélsőségesen magas árvízszint. A hullámterek visszaalakítására, fenntartható rehabilitációjára az országban több helyen is láthatók jó megoldások. Filmünkben az Észak-magyarországi, illetve a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területéről mutatunk követendő példát.

Megjelent a Magyarország kisvízfolyásainak árvizei című kiadvány – 2022. február 2.

2022.02.02. 10:40

-

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság gondozásában megjelenő Magyarország kisvízfolyásainak árvizei hiánypótló szakkönyv a vízügyi szakma mindennapjaiban. Átfogóan dolgozza fel és értékeli a kisvízfolyások kataszterét, tulajdonságait.

Jól vizsgázott a Széchenyi jégtörő hajó – Megtörtént a hatósági szemle – 2022. január 13.

2022.01.13. 09:11

Szechenyi jegtoro_sm

A 24/2012. (V. 31.) BM utasítás alapján a vízügyi igazgatási szervek kötelesek gondoskodni a jégtörő hajóparkjuk üzemeltetéséről.

Gróf Széchenyi Bertalan felsősegesdi uradalma – Az alagcsövezések tervei – 2021. január 7.

2022.01.07. 11:02

-

Belső-Somogy több mint ezeréves történelmi múlttal rendelkező nagyközsége Segesd. Itt ered a Drávát tápláló Rinya-patak egyik ága, mely Gróf Széchenyi Bertalan felsősegesdi uradalmán folyt keresztül.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság kisfilmje a szegedi mobilfal-rendszerről

2022.01.03. 09:54

-

https://www.facebook.com/ddvizig/videos/595417415083587

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság 2021 decemberében egy filmsorozatot indított, A víz kék, a vízügy zöld címmel

2022.01.03. 09:30

-

A sorozat I. és II. epizódját itt lehet megtekinteni:

Megjelent a Drávától a Balatonig 2021. évi IV. negyedéves száma – 2021. december 21.

2021.12.21. 14:33

A Drava telen_sm

Megjelent a Drávától a Balatonig 2021. évi IV. negyedéves száma.

Új szerzemények a Duna Múzeumban – 2021. december 1.

2021.12.01. 10:46

tablo - belyeg

Novemberben új szerzeményekkel gyarapodott a Duna Múzeum gyűjteménye. Az érdekes tárgyak és dokumentumok között megtalálható a kassai magyar kir. vízmesteriskola tanári karát és 1905-1908 között végzett növendékeit ábrázoló tabló is, melyet valószínűleg az egyik oktató kapott emlékül.

Dunavirágzás – nem tévedés: ’DUNA'

2021.11.24. 09:34

DSC_5836-2g_1920-belyeg

A nemrégiben Dr. Farkas Alexandra környezetkutató, tudományos újságíró és Potyó Imre környezetkutató, természetfotós szerzőpáros munkája nyomán megjelent ”A dunavirág fénybörtöne” című könyv kétséget nem hagy a dunavirág jelenség valódiságáról, s mellé egy tudományos kutatás nagyszerű eredményeit is bemutatja.

Sorsfordító napok – Ismét elérhető a Duna Múzeum 1956-os online kiállítása – 2021. november 8.

2021.11.08. 11:08

sorsfordito_w592px_sm

2006-ban, az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából került megrendezésre a Sorsfordító napok – A vízügyek és Esztergom a forradalom sodrásában című időszaki kiállítás három esztergomi intézmény, valamint Esztergom Város Önkormányzata közreműködésével.

Kristóf és Csilla vízi kalandjai a telített zónában – 2021. oktbóber 29.

2021.10.29. 08:43

kristof-es-csilla-vizi-kalandjai_Hungarian_sm

Mesekönyv a felszín alatti vizek világáról.

Megjelent a Drávától a Balatonig 2021. évi III. negyedéves száma – 2021. október 12.

2021.10.12. 09:25

Domany Andras_Drava_2

Megjelent a Drávától a Balatonig 2021. évi III. negyedéves száma.

A Drávai mobilapplikáció

2021.09.22. 14:26

Dravai mobilapplikacio_A Drava_sm

A Dráva folyó természeti környezete az elmúlt évekig turisztikailag szinte fehér folt volt, ezért sikerült megőriznie érintetlenségét és eredetiségét, természetvédelmi szempontból szinte felbecsülhetetlen értékét ...

Online Vízügyi Szótár

2021.08.19. 09:23

online_vizugyi_szotar_stamp

Magyarország hagyományos érdekeit és a felhalmozott vízügyi szaktudást tekintve rendkívül időszerűvé vált egy magyar–angol szakszótár összeállítása.

Mesterséges tavak az Orfűi-völgyben

2021.08.09. 12:28

A Pecsi-to_1_sm

A Vízfő-forrás a Mecsek legnagyobb, bár ingadozó hozamú kútfője – a Nyugat-Mecsek karsztvizét csapolja meg. Vízgyűjtő területe megközelíti a 16 km2-t, vízjárása a csapadék függvényében változik, az évi 1 millió m3 mellett már napi 100.000 m3 -es hozamra is volt példa ...

Megjelent a Drávától a Balatonig 2021. évi II. negyedéves száma – 2021. június 29.

2021.06.29. 11:11

A Baraturi-to_sm

Megjelent a Drávától a Balatonig 2021. évi II. negyedéves száma

2021-2022. évi BISEL országos verseny VERSENYFELHÍVÁSA „Víztükör”

2021.06.11. 08:42

loggg

Az Agrárminisztérium, a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Kisalföldi ASZC Roth Gyula Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium közreműködésével országos versenyt hirdet ...

Hidrológiai Emlékpark a Kapos Vésztározónál

2021.06.09. 08:26

Hidrologiai Emlekpark_sm

A DDVIZIG a Dél-dunántúli Operatív Programban „A felszíni vizek védelmét szolgáló fejlesztések regionális jelentőségű vízvédelmi területen” elnevezésű, DDOP-2009-5.1.5/A kódjelű pályázati kiírásnak megfelelően pályázatot nyújtott be „Vésztározás a Kaposon” címmel.

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság heti rendszerességgel vízügyes klubot indít 2021 májusától – 2021. május 10.

2021.05.10. 11:51

csapat11_sm

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság heti rendszerességgel vízügyes klubot indít dolgozói-, valamint vízügyes nyugdíjasai részvételével és közreműködésével az Igazgatóságon 2021 májusától, a hatályos járványügyi szabályok betartása mellett.

2003 után idén újra Az Év Európai Múzeuma 2021 cím birtokosa az esztergomi Duna Múzeum 2021. 05. 07.

2021.05.07. 13:38

Logo_Duna Muzeum2

Az Európai Múzeum Fórum által adományozott "Év Európai Múzeuma 2021" díj zsűrije különdíjjal ismerte el az esztergomi Duna Múzeumot, illetve az új "Vízeum" című kiállításukat ...

125 éve nyílt meg a Vízépítészeti pavilon az 1896-os millenniumi kiállításon

2021.05.03. 09:26

1000ev_sm

Az 1896. május 2-án megnyílt ezredéves kiállítás – az évfordulós ünnepség-sorozat csúcspontjaként – a Városligetben kapott helyet.

Honfoglalásunk 1000. évfordulója alkalmából hatalmas ünnepség-sorozat vette kezdetét országszerte, azonban a legtöbb esemény a fővárosban került megrendezésre.
 

Megjelent a Drávától a Balatonig 2021. évi I. negyedéves száma – 2021. április 15.

2021.04.15. 14:24

09Drava-Mura_torok_sm

Megjelent a Drávától a Balatonig 2021. évi I. negyedéves száma.

A Víz Világnapja alkalmából elindult a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Youtube-csatornája is – 2021. március 22.

2021.03.22. 11:50

youtube-flat-logo_sm

A Víz Világnapja alkalmából elindult a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Youtube-csatornája, ahol elsőként Víz Világnapi Online konferenciánkat és -kiállításunkat tekinthetik meg ...

Vizeink bölcs kezelésére szólít fel a víz világnapja – 2021. március 22.

2021.03.23. 14:56

WWF_logo_sm

Budapest, 2021. március 22. – Az idei év sorozatban a negyedik, amikor kíméletlen aszállyal köszönt be a tavasz. A hótakaró hiányában nincsenek olvadó vizek, és minden élő szervezet szenved a szárazságtól. A vízkincs egyre inkább felértékelődik napjainkban, és a vizek visszatartására egyre szélesebb körben mutatkozik igény. A Dráva mentén például széles körű összefogással zajlik élőhelyfejlesztés, így javítva a természetes élőhelyek állapotán és a gazdálkodás lehetőségein.

Vízépítészet az ezredéves kiállításon (1896)

2021.03.09. 08:17

-

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár jóvoltából elkészült a millenniumi kiállítás vízépítészeti kiállítását bemutató Kovács S. A. - Bogdánfy Ö. album digitális pdf változata ...

PLANIMÉTER a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság gyűjteményéből – 2021. február 11.

2021.02.11. 13:38

Planimeter_sm

A planiméter latin és görög eredetű szó, műszaki jelentése: síkidomok területét meghatározó eszköz. (Bakos: Idegen szavak és kifejezések szótára – Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973.) ...

Február 2. – A vizes élőhelyek világnapja 50 éves a Ramsari Egyezmény

2021.02.03. 07:34

ramsari_teruletek_sm

A 20. század közepén minden addiginál gyorsabban pusztultak és sérültek az addig érintetlen vizes területek, s ez nemzetközi összefogáshoz vezetett ...

Vízügyes mérnök elődeink – 2021. február 1.

2021.02.01. 07:43

Kvassay Jeno_sm

A tavalyi évben megkezdődött a DDVIZIG központi épületének szebbé tétele, s helyet kapott benne öt olyan mérnök, vízügyi szaktekintély szobra, akik korszakalkotóként sokat tettek a magyar vízügyért, s maradandót alkottak az utókor számára.

Megjelent a Vízgazdálkodási nagyműtárgyak mint a nemzetgazdaság fejlesztésének eszközei címmel Kozák Miklós életműkötete – 2021. 01. 21.

2021.01.21. 13:28

kozak_k_sm

Megjelent a Vízgazdálkodási nagyműtárgyak mint a nemzetgazdaság fejlesztésének eszközei című könyv, Kozák Miklós 96. születésnapjának tiszteletére ...

Megjelent a Drávától a Balatonig 2020. évi IV. negyedéves száma

2020.12.18. 11:27

Drava_telen_sm

Megjelent a Drávától a Balatonig 2020. évi IV. negyedéves száma:

Jövőre nyitja meg kapuit a látogatók előtt a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vízügyes kiállítóterme, a barcsi Dráva Múzeumban – 2020. 12. 03.

2020.12.03. 07:59

Drava_muzeum_sm

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kiállítása a vízügyi szakma régi relikviáival, eszközeivel és modern látványosságaival – reményeink szerint a jövő évben – megnyitja kapuit, a barcsi Dráva Múzeum emeletén.

Megjelent a Drávától a Balatonig 2020. évi III. negyedéves száma:

2020.09.23. 15:09

DB_2020_III_sm

Megjelent a Drávától a Balatonig 2020. évi II. negyedéves száma

2020.07.01. 09:01

DB2020IIsm

A Föld napja – április 22.

2020.04.22. 18:41

gy33_sm

A FÖLD NAPJA célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

Az ötletet John McConnell vetette fel 1969-ben egy UNESCO konferencián, San Franciscóban. A Föld napját első ízben 1970. március 21-én tartották, ami az északi féltekén a tavasz első napja.

Megjelent a Drávától a Balatonig 2020. évi I. negyedéves száma

2020.03.18. 11:15

51716661_sm

Víz világnapi alkotópályázati felhívásaink

2020.02.12. 13:02

VV2020_sm

A Víz Világnapja alkalmából a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Hidrológiai Társaság Baranya és Somogy Megyei Területi Szervezetei közösen alkotó pályázatokat hirdetnek ...

Könyvajánló - Dr. Nádai Magda: Idegenhonos vízi özönfajok megismerése, visszaszoríthatósága - Három részből álló kiadványcsomag

2020.01.07. 07:49

Idegenhonos_sm

Megjelent az Idegenhonos vízi özönfajok megismerése, visszaszoríthatósága című háromrészes kiadványcsomag, amely a természeti- és környezeti nevelés, a vízvédő magatartás kialakítása szempontjából – különösen a tizenévesek körében – jól használható szemléletformáló eszköz.

Megjelent a Drávától a Balatonig 2019. évi IV. negyedéves száma

2019.12.17. 08:25

db2019_4_sm

Megjelent a Drávától a Balatonig 2019. évi III. negyedéves száma

2019.10.15. 07:40

db2019_3_sm

Megjelent a Drávától a Balatonig 2019. évi II. negyedéves száma

2019.07.04. 12:20

kiskep_sm

Hasznos olvasást- és tartalmas, szép nyarat kívánunk!

Film készült a Boros-Dráván történt beruházásról

2019.05.09. 13:41

Boros_sm

A "Boros-Dráva és Aljmaski rit ökológiai revitalizációja" elnevezésű, magyar-horvát közös beruházásban megvalósult projekt során, a projektben résztvevő Zeleni Hrvatske (Horvát zöldek) szervezet kisfilmet készített ...

Belügyminisztériumi pályázati felhívás a 2019. évi Lampl Hugó Emlékplakett elnyerésének kezdeményezésére

2019.05.27. 12:21

LH_sm

A belügyminiszter által alapított és adományozott elismerésekről szóló 37/2012. (VIII. 2.) BM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 26/B. § (1) bekezdése alapján Lampl Hugó Emlékplakett adományozható a tervezési, kivitelezési, technológiai, tájesztétikai és környezetvédelmi szempontból kimagasló, gazdaságosan megvalósított, továbbá gazdaságosan üzemeltethető vízilétesítmény (a továbbiakban: létesítmény) tervezéséért, kivitelezéséért felelős természetes személynek, a létesítmény megvalósításában való meghatározó közreműködéséért, valamint az eredményesség érdekében kifejtett munkája elismerésére.

Megjelent a Drávától a Balatonig 2019. évi első negyedéves száma

2019.03.18. 14:13

DB2019_1_

Kellemes böngészést kívánunk!

Víz világnapi versíró pályázat általános iskolásoknak

2019.02.08. 13:02

vizvilagnap_sm

A Víz Világnapja alkalmából a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság és a Magyar Hidrológiai Társaság Baranya és Somogy Megyei Területi Szervezetei közösen alkotó pályázatot hirdetnek általános iskolák tanulói számára.

Dr. Benedek Pál Települési Vízgazdálkodási Innovációs Díj

2019.02.05. 08:25

viz_sm

A Magyar Szennyvíztechnikai Szövetség által létrehozott „Dr. Benedek Pál Települési Vízgazdálkodási Innovációs Díj” pályázati felhívásának célja a pályázati anyag megismertetésén keresztül a vízügyi ágazat szakterületének népszerűsítése.

XIII. Fotóposzter pályázat a Vízről

2019.01.30. 08:13

viz_palyazat2019_sm

A Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezetének (MHT BTSz) és a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának (ME MFK) közös pályázati felhívása a 2019. évi Víz Világnapi Fotó-poszter Pályázatra letölthető ...

Ahol tudunk, segítünk

2019.01.29. 08:35

IMG_6041_sm

Igazgatóságunknál immáron hagyomány az évente háromszor megrendezésre kerülő kitelepült véradás, melyre január 28-án ismét a Magyar Vöröskereszt lebonyolításában került sor.

A Duna Múzeum képzőművészeti pályázata

2019.01.16. 07:21

Ukiyo-e_hatas_sm

A japán – magyar diplomáciai kapcsolatok 150. évfordulójára „A lebegő világ képe – Ukiyo-e hatás” címmel képzőművészeti pályázatot hirdet a Duna Múzeum a hozzá tartozó Európai Közép Galériában.

Vízkárelhárítási kézikönyv

2018.09.05. 08:47

-

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság megbízásából elkészült a Vízkárelhárítási kézikönyv, ami a vízügyi igazgatóság működéséhez, az ott jelentkező feladatokhoz szükséges ismereteket foglalja össze, a vízkárelhárítás szemszögéből.

A Balaton története - képekkel

2018.07.19. 09:05

siofok19165_

A Balaton története rendkívül érdekes és izgalmas is egyben. Már az őskorban lakott volt e vidék, később a rómaiak is felfedezték maguknak, és Lacus Pelsonak nevezték el a tavat. Villákat építettek a csodás bortermő vidékre.

Drávától a Balatonig 2018. I.

2018.03.19. 14:52

Drava_2018_I

Megjelent a Drávától a Balatonig című újságunk legfrissebb száma, kellemes böngészést kívánunk hozzá!

Itt a vége, fuss ide érte!

2018.03.13. 12:15

P2120007_sm

Március 26-án a Visszaszámlálás-kampány utolsó hétfőjéhez érkezünk. Ahogy azt már többször is jeleztük, március 31-ig van lehetőség elbúcsúzni a Víz – Idő tárlattól, mely 2001 és 2018 között rengeteg látogatónak okozott örömöt.

Márciusi programok a Duna Múzeumban

2018.03.07. 08:10

DM_sm

A Duna Múzeum március végén részlegesen bezár. A részletekről és márciusi programjaikról a csatolt hírlevélből tájékozódhatnak az érdeklődők:

Alkotópályázati felhívás általános iskolásoknak

2018.02.13. 10:11

vizv_sm

A 2018. évi Víz világnap alkalmából a Janus Pannonius Múzeum, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Magyar Hidrológiai Társaság Baranya és Somogy Megyei Területi Szervezetei alkotói pályázatot hirdetnek általános iskolák tanulói számára.

Víz Világnapja 2018 - "VÉDD TERMÉSZETESEN!"

2018.02.13. 13:55

logo_vv

A 2018-as Víz Világnapja nemzetközi szlogenje nem véletlenül lett a „Védd természetesen!”. Bolygónk legégetőbb problémáival a XX. században csak regionális szinten foglalkoztak a nemzetek, mára azonban nem csupán a víz tisztasága lett globális kérdés.

Február 2. - a Vizes Élőhelyek Világnapja

2018.02.02. 08:31

BBZS9100_sm

Február másodikán ünnepeljük a Vizes Élőhelyek Világnapját annak emlékére, hogy 1971-ben ezen a napon írták alá az iráni Ramsarban a Ramsari Egyezményt, mely egy nemzetközi megállapodás a vizes élőhelyek, elsősorban az ott élő madárvilág védelméért.

Mobil árvízvédelmi fal bemutató

2018.01.24. 14:08

IMG_3120_sm

2018. január 24-én Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál az árvízvédelmi szakterülettel érintett vezetők és műszaki ügyintéző munkatársak részére az EKO-SYSTEM rendszerű mobil árvízvédelmi fal forgalmazója tartott bemutatót.

Vízügy, mi így szeretünk!

2018.01.03. 13:08

vid_sm

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság kezdeményezésével elkészült a "Vízügy, mi így szeretünk!" című rövidfilm, mely a vízügyi szakma fontosságára és szépségeire hívja fel a figyelmet.

Stockholmi Ifjúsági Víz Díj 2018.

2017.12.13. 12:55

Sivd_sm

Ezúton tájékoztatjuk a kedves érdeklődőket, hogy a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj 2018. évi pályázatát a GWP Magyarország Alapítvány 2017 decemberében ismételten meghirdette, amely elérhető a hazai verseny honlapján: www.ifivizdij.hu, és nevezni is ugyanezen a felületen lehet.

A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség felhívása

2017.12.04. 22:16

-

A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MASZESZ) innovációs versenyt hirdet általános iskolai 7-8. osztályos és középiskolás diákok részére a Dr. Benedek Pál települési vízgazdálkodási innovációs díjra.

1972-es árvízi emlékmű

2017.11.30. 13:34

BA2013_sm

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság minden évben megemlékezik az 1972-es drávai nagy árvízben végrehajtott sikeres védekezésről. Az egységes vízügyi szolgálat megalakulásának 60. évfordulójának alkalmából rendezett ünnepségen, öt évvel ezelőtt került  sor az 1972-es árvízi védekezésben közreműködők tiszteletére állított emlékmű avatására a Dráva parton.

Hidrológiai Emlékpark Kaposváron

2017.11.30. 13:06

IMG_2682_sm

Kaposvár város árvízi biztonságát meghatározó árvízcsúcs-csökkentő komplexum üzemi területén lévő szép, parkosított területen hozta létre a Magyar Hidrológiai Társaság (MHT) Somogy Megyei Szervezete az MHT megalakulásának 100. évfordulója és a Területi Szervezet megalakulásának 45. évfordulója tiszteletére a Hidrológiai Emlékparkot.

Szemben az árvizekkel, avagy az 56'-os megemlékezés margójára

2017.10.20. 19:44

IMG_2548_sm

Azt kevesen tudják, hogy éppen ma 10 éve, 2007. október 23-án lépett hatályba az Európai Parlament és a Tanács Árvízkockázatok értékeléséről és kezeléséről szóló Irányelve, melyet a vízügyi szakma Árvízi Irányelvnek nevez. Az évforduló önmagában nem méltó arra, hogy együtt nyerjen említést az ’56-os eseményekkel, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy az Irányelv utat tört nemzetközi és hazai szinten egyaránt az árvízi kockázatok megelőzésében és az árvíz okozta károk mérséklésében.

Véradás a DDVIZIG-nél

2017.10.09. 14:21

IMG_2631_sm

Folytatódott a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által már hagyományosnak mondható véradó kampány, melynek alkalmával az  Országos Vérellátó Szolgálat Pécsi Regionális Vérellátó Központja a Magyar Vöröskereszt támogatásával kitelepült igazgatóságunk központi épületébe.

Drávától a Balatonig újságunk őszi száma

2017.10.09. 13:52

db20172_sm

Megjelent a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság időszaki lapjának legújabb száma, kellemes böngészést kívánunk!

Pályaválasztási nyílt nap a Kaposvári SZC Dráva Völgye Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Kollégiuma középiskolában

2017.10.05. 21:43

suli2_sm

Az idei évben tematikus nyílt napokra várja az általános iskolás diákokat, szüleiket és minden érdeklődőt a barcsi iskola.

A Bükkösdi-vízfolyás "örökbefogadása"

2017.10.04. 21:48

IMG_2578_sm

Az Ujhelyi Imre Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium részt vesz a Földművelésügyi Minisztérium BISEL – Bioindikáció az iskolai oktatásban programja kapcsán meghirdetett Patak menti Portrék című országos versenyen.

A hónap műtárgya a Duna Múzeumban

2017.09.29. 17:21

dm2_sm

Az esztergomi Duna Múzeum a tavalyi évben indította útjára a vízügyi igazgatóságok gyűjteményéből származó "hónap műtárgya" című bemutatóját, melynek során minden hónapban más-más igazgatóság vonultatja fel érdekességeit, értékeit. Októberben a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság planimétereit láthatják a kedves érdeklődők.

A szolgálatban megöregedett hajók túlélési lehetősége

2017.08.18. 13:28

0E1A6364_sm

A magyarok világszerte híresek mérnöki teljesítményükről: elég Jedlik Ányos dinamójára, vagy épp Puskás Tivadar telefonközpontjára gondolni. A Lajta monitorhajó (leánykori nevén SMS Leitha) is bátran beállhat ebbe a sorba, mint a magyar ipar mesterműve.

Múlt századi hűtő-mágnesek a Duna Múzeumból Gyűjts és nyerj!

2017.07.17. 11:51

hm1_sm

A Duna Múzeumban már megvásárolhatók azok a gyönyörű retro hűtő-mágnesek, melyeket az ásványvizes gyűjteményünk részét képező legszebb címkékből és plakátokból válogattunk ki. A forma és hiánypótló kollekció bemutatja a XIX. és XX. század elejének reklámstílusát, színvilágát, és a ma már avíttnak ható pszichológiai reklám trükkök eszközeit.

Akire büszkék vagyunk!

2017.05.15. 10:00

IMG_20170512_094810_sm

Bürge Zsolt Gábor elkötelezett vízügyes dolgozó.  A vízrajzi feladatok kiváló ellátása mellett, másik „szerelmének” a pálinkafőzésnek is hódol. Az elmúlt évek alatt tudását folyamatosan fejlesztette, melynek az idei évben meglett a „gyümölcse”.

Megjelent

2017.03.16. 11:15

dravatol2017_sm

a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Drávától a Balatonig című lapjának legfrissebb száma.

A Természettudományi Múzeum márciusi-áprilisi programajánlata

2017.03.03. 11:11

logo22

Az alábbiakban a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztálya márciusi és áprilisi családi programjairól olvashatnak:

Víz világnapi telefonos applikáció

2017.02.28. 12:29

2017_EH_sm

A tavalyi évhez hasonlóan idén is okostelefonos alkalmazás segíti a Víz Világnapjához kapcsolódó pályázatok és programok elérését! Az EVENT@HAND Víz Világnapja nevű alkalmazás segítségével az érdeklődők folyamatosan tájékozódhatnak a Víz Világnapja hazai eseményeiről, a Duna Múzeum országos ifjúsági pályázatairól és a regionális/helyi pályázatokról.

XI. Fotóposzter pályázat a Vízről

2017.02.17. 12:03

-

A Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Területi Szervezetének (MHT BTSz) és a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának (ME MFK) közös pályázati felhívása a 2017. évi Víz Világnapi Fotóposzter Pályázatra, kiemelt figyelemmel a Magyar Hidrológiai Társaság centenáriumára:

2017. évi Víz világnapi alkotópályázat gyermekek részére

2017.02.09. 07:41

WWD2017_

Az elmúlt évekhez hasonlóan a 2017. évi Víz Világnapja alkalmából a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, valamint az idén centenáriumát ünneplő Magyar Hidrológiai Társaság Baranya és Somogy Megyei Területi Szervezetei ismét pályázatot hirdetnek általános iskolák tanulói számára.

Jégzajlás a Dráván képekben

2017.01.18. 11:40

DSC_1477_sm

Stockholmi Ifjúsági Víz Díj 2017.

2017.01.03. 13:17

Stockholmi

Az 1997-ben alapított Stockholmi Ifjúsági Víz Díj (Stockholm Junior Water Prize, SJWP) a legismertebb nemzetközi ifjúsági díj a vízügy területén.

Ezen a különleges, magas színvonalú versenyen, ami része az évente megrendezett Víz Világhétnek, hatalmas megtiszteltetés részt venni. Védnöke Viktória, a svéd koronahercegnő, aki találkozik a döntő résztvevőivel és személyesen adja át a győztesnek járó díjat, mely 15.000 dollár és egy kristályszobor. A győztes iskolája 5000 dollár jutalomban részesül.

Dráva Völgye Középiskola, Barcs

2016.11.28. 09:44

DVSz_sm

A „Merre, hogyan tovább?” - kérdésre megtalálni a legjobb választ nagyon nehéz feladat. A Kaposvári SZC Dráva Völgye Gimnáziuma, Középiskolája és Kollégiuma ennek a kérdésnek megválaszolásához segítségül ajánlja figyelmükbe képzéseit:

A Magyar Hidrológiai Társaság centenáriumi éve

2016.10.19. 13:21

-

A Magyar Hidrológiai Társaság a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályaként 1917. február 7-én alakult meg, s 1949. január 26-án lett önálló tudományos társadalmi szervezet. Így 99 éves múltjával a vízzel foglalkozó szakemberek legrégibb, ma is működő hazai szervezete.

111 vízi emlék Magyarországon digitálisan

2016.10.19. 11:47

-

Az ember és víz kapcsolata ezernyi szálon szövődik. Ám a víznek nincs története, csak az embernek, az emberiségnek. Ez adta a gondolatot, hogy bemutassuk vízzel kapcsolatos emlékeinket. Ha széttekintünk Magyarországon, számos ilyent találunk, kicsit és nagyot egyaránt. Nem csak 111-et, hanem sok ezernyit!

„Szerelem nélkül lehet élni pár napig, de víz nélkül nem megy...” Interjú Szöllősi-Nagy Andrással

2016.10.19. 10:53

-

2016. november végén rendezik meg a második Budapesti Víz Világtalálkozót, ahol a cél a következő 15 év globális vízpolitikáját megalapozó akcióterv elfogadása. Arról, hogy melyek jelenleg a legnagyobb vízzel kapcsolatos kihívások, mit lehet várni a csúcstól és mi a helyzet Magyarországon adott interjút  Szöllősi-Nagy András, a Víz Világtanács Kormányzótanácsának tagja, a konferencia programbizottságának társelnöke.

INFO@HAND MHT alkalmazás

2016.10.19. 10:16

-

A Magyar Hidrológiai Társaság a 100 éves centenáriumi ünnepségsorozatáról okostelefonos alkalmazáson keresztül is lehet tájékozódni. Az INFO@HAND MHT alkalmazás az MTA SZTAKI eLearning Osztályának a fejlesztése.

100 éves múltunk - novellapályázat

2016.10.19. 10:11

-

A Magyar Hidrológiai Társaság – a centenáriumi év alkalmából – „100 éves múltunk” címmel, irodalmi novella pályázatot hirdet az MHT tagjai számára.

Támogatókat keres a Magyar Hidrológiai Társaság

2016.10.15. 07:53

MHT_sm2

A Magyar Hidrológiai Társaság 2017-ben ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. A centenárium alkalmából megemlékeznek a jogelőd szervezet, a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályának egyik alapítójáról és második elnökéről, Bogdánfy Ödönről, valamint a két alkalommal is elnökké választott legendás professzorról, Vitális Sándorról.

140 éves a Hrvatske vode

2016.10.04. 13:46

Tiszat_sm

Idén ünnepli fennállásának 140. évfordulóját horvátországi társszervezetünk, a Hrvatske vode. A társaságot Josip Juraj Strossmayer püspök hozta létre 1876. szeptember 6-án, Eszéken, a Vuka folyó szabályozása céljából. A szervezet többszöri átalakítása és törvénymódosítások után 2009-ben fogadták el a jelenleg is hatályos vízügyi törvényt, melynek köszönhetően a vízgazdálkodás az uniós szabályozással összhangban lévő jogi keretek között működik az országban.

Megjelent

2016.09.29. 13:09

Dravatol a Balatonig 2

a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Drávától a Balatonig című lapjának legfrissebb száma

Hónap műtárgya a Duna Múzeumban

2016.10.03. 08:08

IMG_20160923_125201_sm

Az esztergomi Duna Múzeumban ebben az évben minden hónapban más-más vízügyi igazgatóság kiállítási tárgyai láthatóak a Hónap műtárgya vitrinben, így a látogatók megismerkedhetnek a vízügyes múlt területi örökségeivel is. Szeptemberben a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság emlékei vendégeskedtek a múzeumban.

Vízitúrák a Dráván és a Fekete-vízen

2016.05.03. 07:51

-

Az Ős-Dráva Látogatóközpont májustól kenus és kajakos programokkal is várja a vendégeket. A különböző nehézségű és hosszúságú kenu- valamint kajaktúrák közül mindenki biztosan talál magának kedvére való lehetőséget.

Kirándulás az E-tanösvényeken - Fotópályázat

2016.04.08. 11:36

Os-Drava2sm

A táblás és nyomtatott vezetőfüzetes tanösvények mellett a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén 10, úgynevezett „E-tanösvény” várja a látogatókat, melyek a www.ddnp.hu/e-tanosvenyek címről letölthető vezetőfüzetek segítségével járhatóak végig.

Játékra invitál az Ős-Dráva Látogatóközpont

2016.04.06. 11:51

DDNP_sm

Az Ős-Dráva Látogatóközpont a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében játékra hívja minden látogatóját, melynek során  a látogatóközpontra, a Dráva élővilágára és az őshonos magyar háziállatokra vonatkozó kérdőívet kell kitölteni és a recepción leadni.

2016-ban esedékes vízi évfordulók jegyzéke

2016.04.05. 10:40

-

225 éve 1791. szeptember 21. Széchenyi István gr. (*Bécs) a magyar reformkor egyik legkiválóbb politikusa. Egyéb tevékenységén kívül jelentős szerepet...

Kockás liliom rajzpályázat

2016.04.04. 10:08

kockasliliom_sm

Rajzpályázatot hirdet a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság általános iskolás diákok részére. A pályázat témája a nemzeti park területén élő tavaszi virág, a védett kockás liliom.

Mozaikok a vízügy történetéből

2016.02.24. 13:27

-

A valamikor a Vituki kisminta-laborjában állt mozaikok a Duna Múzeumban találtak új helyet. Erről jelent meg egy cikk a Magyar Múzeumok online magazinban.

Víz Világnapja - már mobilon is!

2016.03.01. 10:45

-

Idén először okostelefonos alkalmazás is segíti a Víz Világnapjához kapcsolódó pályázatok és programok elérését!

Letölthető a HYDROINFO Applikáció!

2016.02.22. 12:54

-

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) keretein belül működő Országos Vízjelző Szolgálat (OVSZ) az év minden egyes napján készít vízállás-előrejelzést a hazai vízfolyások főbb vízmércéire, illetve közreadja az aktuális gázlóinformációkat.

A Víz Világnapjának hivatalos magyar oldala

2016.02.15. 13:53

viz_vilagnapja

A Víz Világnapjának hivatalos magyar oldala:

http://vizvilagnap.hu

Víz világnapi alkotópályázat gyermekek részére

2016.02.09. 23:47

viz_vilagnapja

Az elmúlt évekhez hasonlóan a 2016. évi Víz Világnapja alkalmából a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, valamint a Magyar Hidrológiai TársaságBaranya és Somogy Megyei Területi Szervezetei ismét pályázatot hirdetnek általános iskolák 1-4. osztályos csoportjai számára.

Kvassay Jenő élete és munkássága vándorkiállítás

2016.01.25. 14:50

Kvassay_sample

2016. január 15-29-ig a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén látható az a tíz plakátból álló kiállítás és ismeretanyag, melyet a Duna Múzeum jóvoltából az ország 12 vízügyi igazgatósága is megismerhetett az elmúlt év során.

Európai életmű díjas lett Somlyódy László professzor

2015.12.07. 09:45

-

Somlyódy László professzor kapta az idén az Európai Vízügyi Szövetség (EWA) legrangosabb elismerését, a Dunbar-díjat, a víz- és szennyvízkezelés tudományos, technológiai és kutatási területén elért, nemzetközi szinten is kimagasló szakmai munkájáért.

A Duna vízminőségének javulása

2015.10.20. 12:54

tiszta_a_duna_2

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság adatai szerint nem csal a szemünk: a Duna vize tényleg sokkal jobb minőségű, mint korábban volt. Ezt több mérés is megerősíti. A javulás az EU-s szinten összehangolt vízpolitikának, a rendszerváltás után a szennyező ipar eltűnésének és a szennyvízhálózat modernizálásának, kiépítésének köszönhető.

Vízügyi összefogás, sikeres térképvásárlás

2015.10.13. 08:48

-

Egyéni kezdeményezésből indult páratlan összefogás eredményeképp sikerült megvásárolni Beszédes József: Kapos motsárjának terve c. térképét online aukció keretén belül.
 

Drávától a Balatonig kiadvány 2015. 2. szám

2015.10.05. 15:06

2015logo

Megjelent elektronikus formában a  Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Drávától a Balatonig hírközlő kiadványa.

Kopácsi-rét: paradicsomi delta Dél-Baranyában

2015.09.15. 09:40

kopacsi_ret_b

Ökoturizmusból jeles

Szlavóniában, a Duna és a Dráva összefolyásánál találjuk Európa egyik legnagyobb természetes vizes élőhelyét, a mocsarak, erdők és ártéri mezők alkotta Kopácsi-rétet. A gyakori áradások miatt ősállapotában fennmaradt, ma már szigorúan védett térség az Európa Amazonasának is nevezett Mura–Dráva–Duna Bioszféra-rezervátum része.

Vízgazdálkodási innovációs verseny középiskolás diákoknak

2015.09.10. 10:39

-

A bajai Eötvös József Főiskola versenyt hirdet felső tagozatos általános és középiskolás diákok részére. Pályázni lehet a minden olyan javaslattal, ötlettel, alkotással, makettel, kutatási eredménnyel, méréssel, adatsor elemzéssel, amelyek a vízzel, vízgazdálkodással, vízhasználatokkal kapcsolatos témakörbe tartoznak.

Újra előbukkant az Ínség-szikla

2015.09.04. 08:25

inseg szikla b

Az Ínség-szikla a Szabadság hídtól északra, a Gellért-hegy lábánál található. Általában víz alatt van, ám a budapesti vízmércén mért 95 cm körüli vízállásnál kibukkan a vízből.

Online vízügyi szótár

2015.07.06. 12:44

online szotar-belyeg

Hazánk hagyományos érdekeit és a felhalmozott vízügyi szaktudást tekintve rendkívül időszerűvé vált egy magyar–angol szakszótár összeállítása.

Az első brit-magyar telefonkonferencia

2015.06.08. 09:02

CIMG8031b

A brit Környezetvédelemi és Mezőgazdasági ügyeket felügyelő Minisztérium a londoni Magyar Nagykövetség közvetítésével szervezete meg ezt a kommunikációs kapcsolatfelvételt, amelynek fő célja a vízügyi együttműködés lehetőségeinek keresése a két ország között.

DDVIZIG a II. H2O Foci Kupán

2015.04.29. 11:14

H2O Focikupa-belyeg

Az idei évben a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - kiegészülve a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság résztvevőjével - már másodszor mérettetik meg a labdarúgás területén. A H2O Foci Kupa április   26-án vasárnap került megrendezésre Budapesten a Fáy utcai Vasas Sportközpontban a Promo Sport Kft. szervezésében.

Dráva Múzeum

2015.04.10. 12:02

Dravamuzeum_belyeg

A Dráva Völgye Középiskola  "Minden ami víz..." címmel március 21-én nyitotta meg kiállítását a Dráva Múzeumban. A víz sokféle megjelenési és felhasználási formáját bemutató tárlat 2015. október 31-ig tekinthető meg.

A Természettudományi Múzeum áprilisi programajánlata

2015.04.09. 11:02

Janus Pannonius Muzeum-belyeg

Az alábbiakban a Janus Pannonius Múzeum Természettudományi Osztálya áprilisi családi programjairól olvashatnak.

A második világháború ismeretlen szálai

2015.04.01. 09:26

masodikvilaghaboru-belyeg

A visszavonuló nácik azt tervezték, hogy vízzel árasztják el a magyar Alföldet.

Az Amerikai Magyar Népszava 1946. november 28-i számában átvette a Bécsi Napló korábbi írását, amelynek szerzője egy ismert osztrák újságíró volt, aki a nácik megdöbbentő tervéről számolt be az olvasóknak. A szóban forgó férfi 1944 őszén a budapesti német katonai főparancsnokságon teljesített szolgálatot, s mivel jól beszélte a magyar nyelvet, nyilván ez is hozzájárult ahhoz, hogy alkalmazzák.

2
2015. április 2., csütörtök

Meghívó

2015.03.30. 10:16

Hermann Otto kiallitas

Tisztelettel meghívjuk a Herman Ottó öröksége cimű vándorkiállítas megnyitójára!

 

„Fuss az árnál sebesebben”

2015.03.27. 08:49

-

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság  Víz világnapi programsorozatának mohácsi helyszínén megrendezett I. Országos Gátőrfutásról készült kisfilmet megtekinthetik  az érdeklődők.

 

India „vizes embere” kapta a „víz Nobel-díját”

2015.03.25. 10:30

-

Radzsendra Szingh kapta idén a rangos Stockholmi Víz Díjat, amire gyakran a „víz Nobel-díjaként” is hivatkoznak. Az 1991-ben alapított elismerést minden évben a víz világnapján, március 22-én ítélik oda.

Drávától a Balatonig kiadvány 2015.

2015.03.12. 08:45

2015logo

Megjelent elektronikus formában a  Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Drávától a Balatonig hírközlő kiadványa.

A Műegyetem 2015. évi képzési programjai

2015.02.17. 07:29

muegyetem

A képzési programokat az érdeklődők megismerhetik, és azokról széleskörűen tájékozódhatnak az alábbi honlapon:

www.mti.bme.hu

Vízi emlékhelyek és a víz világnapi események - 2015

2015.03.12. 09:06

vizugy_emlekhelyek_logo2

A Víz Világnapja alkalmából frissült a vízi emlékhelyeket és műemlékeket tartalmazó WEB felület, mely térképi ábrázolással segít mindenkit. Megtalálhatóak itt a 2015. év víz világnapi eseményei és a gátőrfutás helyszínei is.

Víz Világnapja a Természettudományi Múzeumban

2015.03.09. 10:48

-

Foglalkozás a Víz Világnapja alkalmából (március 16-április 15-éig) alsó és felső tagozatosoknak. A foglalkozás a természetes vizek (főként tavak, patakok) élővilágát mutatja be, kiállításunk anyagához (vízi madarak, víz mellett élő emlősállatok), illetve raktári gyűjteményünkhöz kapcsolódva, játékos feladatokkal.

Pályázati felhívás Víz Világnap 2015.

2015.02.09. 08:50

viz vilagnap2015

A Víz Világnapja alkalmából a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Magyar Hidrológiai Társaság Baranya és Somogy Megyei Területi Szervezetei pályázatot hirdetnek óvódások, valamint általános- és középiskolás diákok részére.

Megalakult a Kvassay Emlékbizottság

2015.03.04. 10:56

-

Kvassay Jenő neve fémjelzi a magyar vízügyi ágazat 2014-2020 évek közötti fejlesztéseit tartalmazó tervet.

Az iránta érzett tisztelet jeléül az Országos Vízügyi Főigazgatóság 2014-ben Emlékbizottságot hozott létre. Az Emlékbizottság elnöke Ligetvári Ferenc egyetemi tanár, társelnöke Glatz Ferenc akadémikus, egyetemi tanár.

Vízügy és labdarúgó torna

2015.02.26. 13:24

-

2015. február 21-én az Országos Vízügyi Főigazgatóság invitálására a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is csapatot indított – két székesfehérvári kolléga erősítésével - a Budapesten megrendezésre került III. Sziréna Kupán. Az ünnepélyes megnyitót követően 18 csapat vonult fel a versenyhez. Csoportunkban az előkelő negyedik helyet sikerült elérnünk.

Száguldás a lejtőkön

2015.02.16. 08:55

Epleny foto-belyeg

Az egész napos sportverseny népszerűségét jelzi, hogy ebben az esztendőben immár tizenkettedik alkalommal szervezte meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Kovács Tibor, a főkapitányság kiképzési főelőadója közreműködésével.

Fogalomtár

2015.02.23. 12:57

-

A vízügyi ágazat számtalan szakkifejezést használ. Ezekhez a szélesebb nyilvánosságnak szánt közleményeink és az igazgatósági honlap esetében is ragaszkodnunk kell. Az itt látható fogalomtárat a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság annak érdekében állította össze, hogy a szakmán kívüli érdeklődők számára is érthetővé tegyék a szakkifejezéseket.

Eltaszított fele királyság - „Hiánypótló könyv, mely megvilágítja a vízlépcsőügy politikai hátterét is.

2014.11.07. 10:40

konyv

„Érdemes elolvasniuk azoknak, akiknek hangja messze hallatszott, de ma már másként látják a történéseket, vagy akik miatt odalett a több mint fele királyságunk. Azoknak is ajánlom a könyvet, akik a szigetközi táj, az élővilág szépségeire kíváncsiak." - Pannonhalmi Miklós

Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola

2015.02.11. 09:34

-

A vizek minőségének védelme, a vízkészletetekkel való felelős gazdálkodás, a vizek hasznosítása, elosztása és megőrzése a jövő generációi számára korunk kiemelkedően fontos feladata. Iskolánkban a környezetvédelem-vízgazdálkodás tagozaton közel 50 éve képezzük a terület középfokú végzettségű szakembereit: vízügyi technikusokat.

Gyakorlatorientált képzés a vízügy együttműködésével

2015.01.20. 10:10

educatio2-belyeg

A magyar oktatás megújításának egyik fontos feltétele, hogy az elméleti képzés egyre inkább gyakorlati oktatással egészüljön ki. A Magyarországon 12 regionális igazgatóságot is irányító Országos Vízügyi Főigazgatóság országszerte biztosítani tudja a vízügyi mérnökképzés gyakorlati  megvalósításának optimális feltételeit.

Új hófeldolgozó program

2015.02.08. 16:11

hoprogram304_nyito_kepernyo_belyeg

Ezen a héten a Magyar Hidrológiai Adatbázis rendszeréhez kapcsolódó új hófeldolgozó program verzió országos bevezetésére kerül sor a 12 Vízügyi Igazgatóságon.

A Duna Ismerettár- Danube Box - 2014/15 tanévi versenykiírás

2015.01.22. 09:52

danubebox-belyeg

A Danube Box "Duna Ismerettár" program magyarországi folytatása és ezáltal a környezeti neveléssel foglalkozó hazai pedagógusok segítése abban, hogy a tanulókat érdeklődővé tegyék a Duna-térség természeti és kulturális kincsei iránt. Használatával növeljék a hazai tanulók környezettudatosságát, ébresszék fel bennük a Duna-medence természeti értékeinek megvédésére és fenntartható használatára irányuló fogékonyságot és tudatosságot.

Madármegfigyelés a Téli Berekben --> (2015. január 24-én)

2015.01.19. 10:55

madarmegfigyeles_l

A túrán a Dunán éjszakázó és pihenő liba- és récefajok megfigyelésére nyílik lehetőség spektív és távcsövek segítségével. A program egyúttal a Fekete István emlékkiállítás megnyitását és a Fehér Gólya Múzeum bemutatását is tartalmazza.

Videó a kistározókról- Small water retention measures

2015.01.14. 09:34

-

A GWP (Global Water Partnership) CEE (Central and Eastern Europe) egy rövid videót jelentetett meg a kisméretű tározókról.

Évfordulók 2015. évben

2015.01.05. 10:31

-

 

25 éve                    50 éve                     75 éve

 

             100 éve                  125 éve                    150 éve                    

175 éve                 200 éve                   225 éve

 

              250 éve                  275 éve                   300 éve

 

 

1000 éve történt.

Vízi emlékhelyeket és műemlékeket bemutató oldal

2015.01.06. 11:23

-

Néhány kattintással 117 emlékhelyre juthat el. Az oldalon mindent megtalál, amely az adott hely történelmével kapcsolatos. A képekhez ajánlott linkeken pedig egyéb információkat is szerezhet az adott településről.

Giga vízerőművet adtak át 40 év után

2015.01.06. 11:07

-

Teljes kapacitással termel a világ egyik leghosszabb, 2587 méter hosszú vízerőműve Oroszországban.

Egyedülálló látványvilág az esztergomi Duna Múzeumban

2015.01.06. 11:00

-

Átadták a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum – ismertebb nevén az esztergomi Duna Múzeum – legújabb kiállítási egységét.

Igazgatóságunkra látogatott az amerikai Szövetségi Katasztrófavédelmi Hivatal szakértője

2014.11.25. 16:21

-

2014. november 20-án látogatást tett a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságon az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Katasztrófavédelmi Hivatalának (Federal Emergency Management Agency) egyik szakértője M. E. Hodgson, aki a University of South Carolina professzora.

Dr. Zsuffa István emléktábla avatása a magyaregregyi Lászlóffy Woldemár Hidrometriai Mérőtelepen

2014.10.22. 10:08

-

Dr. Zsuffa István nemzetközi hírű hidrológusunk halálának 10. évfordulója alkalmából, egykori kedves oktatási intézménye a bajai Eötvös József Főiskola kezdeményezésére, szervezésében és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság támogatásával került sor erre a rendezvényre.

De mi is az az "OMIT"?

2014.09.15. 08:53

-

Az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) védelmi szerve, amely akkor kezdi meg munkáját, ha több vízügyi igazgatóság egyidejű védekezése esetén szükségessé válik az országos koordináció, a hatékonyabb eszköz és létszám átcsoportosítás, információáramlás.

Vasfüggöny Nyomvonal (Iron Curtain Trail) - Promóciós Célú Kerékpártúra

2014.09.08. 14:58

-

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is képviseltette magát a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség által szervezett kerékpártúrán a határ mentén Drávasztára és Szentborbás között. A 2014. szeptember 5-i eseményen közel 50 kerékpáros vett részt.

Egyedülálló terepasztal a Pécsi Tudomány Egyetem Földrajzi Intézetében

2014.08.14. 08:52

-

A világon a legnagyobb - 4,5 x 3 méteres - terepasztal elkészültét 3 éves előkészítés előzte meg, 10 Millió forintos pályázati pénzből készült. A számítógéppel vezérelhető berendezéssel a Földrajzi Intézet segítséget nyújthat pl. várostervezésben, ha az árvizekkel veszélyeztetett területen helyezkedik el.

Vízügyi Igazgatóság VAGY Vízmű?

2014.07.31. 09:32

-

„A vízügyi igazgatóságon dolgozol? Túl magas a vízszámlám!” – ilyen és ehhez hasonló mondatokat sokszor hallani a „vizes” szakmában. Most pár mondattal tisztázzuk a fogalmakat és tévhiteket.

Fotóverseny

2014.07.01. 14:34

-

Különleges, érdekes képekkel lehehet versenyezni a Drávai Sétahajózás facebook oldalán július 15-ig.

Víziturizmus a Dráván

2014.05.13. 11:58

-

A Dráva folyó a Dunai torkolattól Bélavárig (198,6 fkm) hajózható. II. kategóriájú  hajózó út van kijelölve a magyar jogszabályok szerint a 70,2 -198,6 fkm között. A Dráva teljes Magyarországi szakasza NATURA 2000 területen helyezkedik el.

Vízügyi emlékhelyek

2014.03.20. 11:38

vizugy_emlekhelyek_logo

A Víz Világnapja alkalmából létrejött a vízi emlékhelyeket és műemlékeket tartalmazó WEB felület, mely térképi ábrázolással segít mindenkit. A felületen rövid bemutatás, GPS azonosítás és kapcsolat-link is segíti az érdeklődőt.

Zarándokhellyé válhat Sántos

2014.05.05. 11:22

A fiatalabb korosztály csak hallomásból tud(hat)ja, hogy valamikor vasút is összekötötte Kaposvárt és Szigetvárt. A Sántos határában lévő vasúttörténeti emlékhely kialakítása azt a cél szolgálja, hogy ez ne merülhessen feledésbe.

Vasúttörténeti értéket ment a Vízügy

2014.04.23. 08:16

Olyan vasúttörténeti emlékhely kialakítása kezdődött meg Sántos település határában, amely nagyban segíti, hogy az egykori Kaposvár–Szigetvár vasútvonal ne merüljön feledésbe. Ennek első lépéseként a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Kaposvári Szakaszmérnöksége elvégezte az egykori Kapos-híd jobbparti megmaradt hídfője környezetének rendbetételét.

VIII. Fotóposzter Pályázat a Vizről

2014.02.17. 10:41

-

A Miskolci Egyetem 8. alkalommal ír ki a Fotóposzter Pályázatot a Vízről,  a Víz Világnapja alkalmából.

2014. évi Vízvilágnap pályázatok

2014.02.13. 17:04

2014. évi Vízvilágnap pályázatokMeríts ihletet a víz energiájából! Rajzolj, készíts makettet, gyalogolj a vízért!

Stockholmi Ifjúsági Víz Díj magyar versenye

2013.12.06. 09:45

A GWP Magyarország Közhasznú Alapítvány 2014-ben második alkalommal rendezi meg a Stockholmi Ifjúsági Víz Díj magyar versenyét.

7 ország 7 nap alatt

2013.10.28. 10:00

Dél-koreai delegáció látogatása az Országos Vízügyi Főigazgatóságon és a Kvassay-zsilipnél.
7 ország 7 nap alatt- ez lehetne a mottója annak a Dél-Koreai vízügyi delegációnak, amely 7 európai országban - köztük hazánkban is - közel egy hét alatt tett látogatását. A felkérést Jim Park úrtól, az amerikai Wisconsin-Madison Egyetem Építő-, és Környezetmérnöki Karának professzorától - a Vidékfejlesztési Minisztériumon keresztül - kaptuk.