Események

14
2020. július 14., kedd

Filmes összefoglaló: Árvízvédelmi gyakorlatot tartottak a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságon – 2020. július 14.

DJI_0736_sm

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közös árvízvédelmi gyakorlatot tartott az igazgatóság működési területének több helyszínén, 2020. július 14-én ...
 

22
2020. április 22., szerda

Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntője

KSZDVG_SM

A hagyományoknak megfelelően a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 73. § 2. h. pontja alapján ebben az évben is kiírásra került az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV). 2020-ban az ország középfokú vízügyi képzést folytató intézményei közül 6 iskolából 32 tanuló nevezett vízügyi technikus szakterületen.

13
2020. február 13., csütörtök

Országos Szakmai Tanulmányi Verseny a Dráva Völgye Középiskolában

iskola_sm

A hagyományoknak megfelelően a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 73. § 2. h. pontja alapján ebben az évben is kiírásra került az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV). 2020-ban az ország középfokú vízügyi képzést folytató intézményei közül 6 iskolából 32 tanuló nevezett vízügyi technikus és vízgazdálkodó technikus szakterületen.

4
2019. december 4., szerda

Nyílt Nap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar Bajai Campusán

NKEfel_sm

Kari Nyílt Napot tartanak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar Bajai Campusán, ahol a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is képviselteti magát.

10
2019. április 10., szerda

Magyar Mérnöki Kamara szakmai továbbképzése

A Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási- és Vízépítési Tagozata által előírt 2019 évi kötelező szakmai továbbképzés lebonyolításában idén a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai is aktív szerepet vállalnak. A műszaki ellenőrök és felelős műszaki vezetők számára szervezett rendezvényeken kollégáink, mint előadók vesznek részt.

5
2018. december 5., szerda

Nyíltnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

IMG_2759_sm

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara 2018. december 5-én nyílt napot tart. A Kar vezetője és kollégái érdekes előadásokkal mutatják be az intézményben folyó képzéseket, a vízügyi életpályamodellt, a jeges árvíz elleni védekezési lehetőségeket, a műszereket és terepmodellt, mely témák mind ízelítőül szolgálnak az vízügyes élet mindennapjainak megismeréséhez az érdeklődőknek.

21
2018. április 21., szombat

Föld Napja rendezvény Pécsett a Tettyén - 2018. április 21-én

DSCF5056_sm

Az 1970 óta ezernél több szervezet közreműködésével világszerte megrendezett Föld Napja eseményei bolygónk környezet- és természetvédelmi problémáira hívják fel a figyelmet és kínálnak megoldási javaslatokat azokra.

Korábbi események
Tartalomfelelős: Pinczehelyi-Tátrai Tímea, PR-munkatárs

Zarándokhellyé válhat Sántos

2014. május 05., hétfő 11:22

A fiatalabb korosztály csak hallomásból tud(hat)ja, hogy valamikor vasút is összekötötte Kaposvárt és Szigetvárt. A Sántos határában lévő vasúttörténeti emlékhely kialakítása azt a cél szolgálja, hogy ez ne merülhessen feledésbe.
– Amikor Sántos felé jártunk, akkor vettük észre, hogy a Kapos mederrekonstrukciójának részeként bontják a bal parti hídfőt. Levélben fordultunk a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Kaposvári Szakaszmérnökségéhez, hogy legalább a jobb parti hídfő megmaradhasson. Nemcsak megmaradt, hanem a hídfő környezetét is széppé varázsolták – mondta Kemenczei Róbert, a kaposvári Verebély László Vasúttörténeti Egyesület elnöke.
A Vízügy gesztusa adta az ötletet, hogy a csodás látványt nyújtó zselici dombok alatt parkosított pihenőhelyet alakítsanak ki a hídfőnél emléktáblával, tájékoztató írással, aminek a kivitelezéséhez további támogatókat keresnek.
Előre borítékolható, hogy a megmentett hídfő amolyan zarándokhely lesz a vasútbarátok számára. A hídfőtől pár lépésnyire a Kapos mindkét partján egy-egy nagyméretű, szinte eredeti állapotában megmaradt áteresz is áll még a felszedett vasútvonal maradványaként – a tájat fürkészve mind a mai napig jól kivehető az egykori vasút nyomvonala –, s szelvénykő is található.

/Forrás: Somogyi Hírlap - 2014. 05. 05./

Utolsó módosítás: 2014. május 05., hétfő 11:28