Események

14
2020. július 14., kedd

Filmes összefoglaló: Árvízvédelmi gyakorlatot tartottak a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságon – 2020. július 14.

DJI_0736_sm

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közös árvízvédelmi gyakorlatot tartott az igazgatóság működési területének több helyszínén, 2020. július 14-én ...
 

22
2020. április 22., szerda

Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntője

KSZDVG_SM

A hagyományoknak megfelelően a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 73. § 2. h. pontja alapján ebben az évben is kiírásra került az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV). 2020-ban az ország középfokú vízügyi képzést folytató intézményei közül 6 iskolából 32 tanuló nevezett vízügyi technikus szakterületen.

13
2020. február 13., csütörtök

Országos Szakmai Tanulmányi Verseny a Dráva Völgye Középiskolában

iskola_sm

A hagyományoknak megfelelően a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 73. § 2. h. pontja alapján ebben az évben is kiírásra került az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV). 2020-ban az ország középfokú vízügyi képzést folytató intézményei közül 6 iskolából 32 tanuló nevezett vízügyi technikus és vízgazdálkodó technikus szakterületen.

4
2019. december 4., szerda

Nyílt Nap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar Bajai Campusán

NKEfel_sm

Kari Nyílt Napot tartanak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar Bajai Campusán, ahol a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is képviselteti magát.

10
2019. április 10., szerda

Magyar Mérnöki Kamara szakmai továbbképzése

A Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási- és Vízépítési Tagozata által előírt 2019 évi kötelező szakmai továbbképzés lebonyolításában idén a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai is aktív szerepet vállalnak. A műszaki ellenőrök és felelős műszaki vezetők számára szervezett rendezvényeken kollégáink, mint előadók vesznek részt.

5
2018. december 5., szerda

Nyíltnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

IMG_2759_sm

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara 2018. december 5-én nyílt napot tart. A Kar vezetője és kollégái érdekes előadásokkal mutatják be az intézményben folyó képzéseket, a vízügyi életpályamodellt, a jeges árvíz elleni védekezési lehetőségeket, a műszereket és terepmodellt, mely témák mind ízelítőül szolgálnak az vízügyes élet mindennapjainak megismeréséhez az érdeklődőknek.

21
2018. április 21., szombat

Föld Napja rendezvény Pécsett a Tettyén - 2018. április 21-én

DSCF5056_sm

Az 1970 óta ezernél több szervezet közreműködésével világszerte megrendezett Föld Napja eseményei bolygónk környezet- és természetvédelmi problémáira hívják fel a figyelmet és kínálnak megoldási javaslatokat azokra.

Korábbi események
Tartalomfelelős: Siklós Gabriella, sajtóreferens

Az első brit-magyar telefonkonferencia

2015. június 08., hétfő 09:02

Az Országos Vízügyi Főigazgatóságon 2015. június 4-én brit kérésre rendeztük meg az első magyar-brit telefonkonferenciát.

A brit Környezetvédelemi és Mezőgazdasági ügyeket felügyelő Minisztérium a londoni Magyar Nagykövetség közvetítésével szervezete meg ezt a kommunikációs kapcsolatfelvételt, amelynek fő célja a vízügyi együttműködés lehetőségeinek keresése a két ország között.

A konferenciabeszélgetés során a brit és a magyar vízügyi szakemberek az alábbi témákban tartottak előadásokat:

A magyar gyakorlatból: árvízcsúcs csökkentő tározás, hidrológiai előrejelzés magyarországi rendszere

A brit gyakorlatból: kis vízfolyásokon az önkormányzatok és a lakosok által elvégezhető árvízi károk megelőzése érdekében megtett brit intézkedések, gyakorlatok, EU árvízi direktíva és a Víz Keretirányelv összehangolása

Árvízi vészhelyzetekre történő reagálás magyar és brit modellje

Minden egyes szakmai témakörről tartott előadást követően mindkét fél számára lehetőség nyílt az érdeklődés középpontjában lévő kérdések feltevésére.

A telefonbeszélgetés rendkívül hasznosnak és eredményesnek bizonyult mind a brit, mind pedig a magyar fél számára. Az esemény után a londoni Magyar Nagykövetség levélben fejezte ki köszönetét az Országos Vízügyi Főigazgatóság felé, valamint megjelölte a brit fél által javasolt együttműködési témákat; hidrológiai előrejelzés, a két direktíva összehangolása – kockázatalapú, költséghatékonysági megközelítés és a víztározókkal kapcsolatos kérdések.

Reményeink szerint ez a konferenciabeszélgetés lesz az elindítója egy új, hosszantartó brit-magyar vízügyi együttműködésnek.

IMG_388320150604_115815
CIMG8031
20150604_11231720150604_111928
Utolsó módosítás: 2015. június 08., hétfő 09:14