Események

14
2020. július 14., kedd

Filmes összefoglaló: Árvízvédelmi gyakorlatot tartottak a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságon – 2020. július 14.

DJI_0736_sm

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közös árvízvédelmi gyakorlatot tartott az igazgatóság működési területének több helyszínén, 2020. július 14-én ...
 

22
2020. április 22., szerda

Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntője

KSZDVG_SM

A hagyományoknak megfelelően a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 73. § 2. h. pontja alapján ebben az évben is kiírásra került az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV). 2020-ban az ország középfokú vízügyi képzést folytató intézményei közül 6 iskolából 32 tanuló nevezett vízügyi technikus szakterületen.

13
2020. február 13., csütörtök

Országos Szakmai Tanulmányi Verseny a Dráva Völgye Középiskolában

iskola_sm

A hagyományoknak megfelelően a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 73. § 2. h. pontja alapján ebben az évben is kiírásra került az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV). 2020-ban az ország középfokú vízügyi képzést folytató intézményei közül 6 iskolából 32 tanuló nevezett vízügyi technikus és vízgazdálkodó technikus szakterületen.

4
2019. december 4., szerda

Nyílt Nap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar Bajai Campusán

NKEfel_sm

Kari Nyílt Napot tartanak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar Bajai Campusán, ahol a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is képviselteti magát.

10
2019. április 10., szerda

Magyar Mérnöki Kamara szakmai továbbképzése

A Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási- és Vízépítési Tagozata által előírt 2019 évi kötelező szakmai továbbképzés lebonyolításában idén a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai is aktív szerepet vállalnak. A műszaki ellenőrök és felelős műszaki vezetők számára szervezett rendezvényeken kollégáink, mint előadók vesznek részt.

5
2018. december 5., szerda

Nyíltnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

IMG_2759_sm

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara 2018. december 5-én nyílt napot tart. A Kar vezetője és kollégái érdekes előadásokkal mutatják be az intézményben folyó képzéseket, a vízügyi életpályamodellt, a jeges árvíz elleni védekezési lehetőségeket, a műszereket és terepmodellt, mely témák mind ízelítőül szolgálnak az vízügyes élet mindennapjainak megismeréséhez az érdeklődőknek.

21
2018. április 21., szombat

Föld Napja rendezvény Pécsett a Tettyén - 2018. április 21-én

DSCF5056_sm

Az 1970 óta ezernél több szervezet közreműködésével világszerte megrendezett Föld Napja eseményei bolygónk környezet- és természetvédelmi problémáira hívják fel a figyelmet és kínálnak megoldási javaslatokat azokra.

Korábbi események
Tartalomfelelős: Pinczehelyi-Tátrai Tímea, PR-munkatárs

Balaton – déli part 2018. 03. 20.

2018. március 20., kedd 11:02

Az elmúlt időszakban lehullott nagyobb mennyiségű csapadék miatt a Balaton vízszintje megemelkedett. Tartós északi, észak-keleti szél esetén ez a vízszint az alacsonyabb déli parton emelkedik, míg az északi parton csökken. Az előre jelzett csapadékos és szeles időjárás miatt a Balaton déli partján az önkormányzatok, mint a védekezésért felelős szervezetek megkezdték a helyi vízkárelhárítási tevékenységüket az egyes településeiken. A Dél-dunántúli (Pécs) és a Közép-dunántúli (Székesfehérvár) Vízügyi Igazgatóság, valamint az ország további 10 Vízügyi Igazgatóságának szakemberei műszaki segítségnyújtást biztosítanak az önkormányzatoknak a védekezéshez.

A Balaton „árvize” elleni védekezés mellett a tó 130-131 cm-es vízállása befolyásolja az egyes betorkolló vízfolyások vízjárását is. Ezek közül a Keleti-bozót és a Kiskoppány patak torkolati szakaszán kellett védelmi munkákat végezni, a vizek patakmederben történő tartása érdekében. Ezeken a vízfolyásokon a legmagasabb, III. fokú vízkárelhárítási készültséget kellett elrendelni.

A védekezésben részt vevők folyamatosan figyelemmel kísérik az előrejelzéseket, vízállás észleléseket, szél- és csapadék adatokat. Ezek figyelembe vételével végzik védelmi munkájukat, vagy nyújtanak segítséget annak érdekében, hogy a víz által okozott kárt minél jobban csökkentsék.

Balatonfenyves_Kaposvari_utca

Bfenyves_Rigoc_patak

Bmariafurdo

Keleti-Bozot



 

Utolsó módosítás: 2018. március 20., kedd 11:19