Események

14
2020. július 14., kedd

Filmes összefoglaló: Árvízvédelmi gyakorlatot tartottak a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságon – 2020. július 14.

DJI_0736_sm

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közös árvízvédelmi gyakorlatot tartott az igazgatóság működési területének több helyszínén, 2020. július 14-én ...
 

22
2020. április 22., szerda

Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntője

KSZDVG_SM

A hagyományoknak megfelelően a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 73. § 2. h. pontja alapján ebben az évben is kiírásra került az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV). 2020-ban az ország középfokú vízügyi képzést folytató intézményei közül 6 iskolából 32 tanuló nevezett vízügyi technikus szakterületen.

13
2020. február 13., csütörtök

Országos Szakmai Tanulmányi Verseny a Dráva Völgye Középiskolában

iskola_sm

A hagyományoknak megfelelően a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény 73. § 2. h. pontja alapján ebben az évben is kiírásra került az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV). 2020-ban az ország középfokú vízügyi képzést folytató intézményei közül 6 iskolából 32 tanuló nevezett vízügyi technikus és vízgazdálkodó technikus szakterületen.

4
2019. december 4., szerda

Nyílt Nap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar Bajai Campusán

NKEfel_sm

Kari Nyílt Napot tartanak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar Bajai Campusán, ahol a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is képviselteti magát.

10
2019. április 10., szerda

Magyar Mérnöki Kamara szakmai továbbképzése

A Magyar Mérnöki Kamara Vízgazdálkodási- és Vízépítési Tagozata által előírt 2019 évi kötelező szakmai továbbképzés lebonyolításában idén a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai is aktív szerepet vállalnak. A műszaki ellenőrök és felelős műszaki vezetők számára szervezett rendezvényeken kollégáink, mint előadók vesznek részt.

5
2018. december 5., szerda

Nyíltnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

IMG_2759_sm

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara 2018. december 5-én nyílt napot tart. A Kar vezetője és kollégái érdekes előadásokkal mutatják be az intézményben folyó képzéseket, a vízügyi életpályamodellt, a jeges árvíz elleni védekezési lehetőségeket, a műszereket és terepmodellt, mely témák mind ízelítőül szolgálnak az vízügyes élet mindennapjainak megismeréséhez az érdeklődőknek.

21
2018. április 21., szombat

Föld Napja rendezvény Pécsett a Tettyén - 2018. április 21-én

DSCF5056_sm

Az 1970 óta ezernél több szervezet közreműködésével világszerte megrendezett Föld Napja eseményei bolygónk környezet- és természetvédelmi problémáira hívják fel a figyelmet és kínálnak megoldási javaslatokat azokra.

Korábbi események
Tartalomfelelős: Pinczehelyi-Tátrai Tímea, PR-munkatárs

Hidrológiai helyzetjelentés 2014.02.19

2014. február 20., csütörtök 14:17

Hidrológiai helyzetjelentés az DDVIZIG területén lévő vízfolyások pillanatnyi állapotáról

2014. 02. 19

Az elmúlt öt nap során a Dráva felső vízgyűjtőjén további 50 mm-t, a Mura vízgyűjtőjén pedig 35 mm-t meghaladó területi átlagú csapadék hullott. A Dráva alsó vízgyűjtőjén szintén további 25 mm csapadék esett. A Mura, de főleg a Felső-Dráva területein ebben az időszakban a megszokott hó mennyiségénél jelentősen nagyobb hóvízkészlet (kb. 5,5 km3) halmozódott fel.

A hat napos előrejelzések szerint a térségben, két hullámban további, bár az eddigieknél kevesebb csapadék várható. A Mura vízgyűjtőn 20-25 mm, a Felső-Dráván újabb 25-35 mm csapadékra lehet számítani. A Dráva alsó területein körülbelül 15-20 mm csapadék eshet.     

A Mura - Dráva vízrendszeren hasonló árhullámok alakultak ki, mint a 6 nappal korábbi esetben.

A Mura Letenyén ma hajnalban tetőzött le 340 cm-el, ami 10 cm-rel haladta meg az I. fokú védekezési szintet (330 cm).  A Dráva Őrtilosnál 208 cm-rel délelőtt 9 kor tetőzött. Előrejelzések szerint az alsóbb szakaszokon a következő tetőzések várhatók: Barcs 02.20 reggel 252 cm +-20; Szentborbás 02.20 napközben 345 cm +-17; 21-én Drávaszabolcs 392 cm +-18. Az első fokú készültségi szintet nem éri el a folyó egyik védelmi szakaszon sem.

A kisvízfolyásainkon mederteltség 10% és 60% között változik. Kiugróan magas a Nyugati Övcsatorna 77 %-os mederteltsége a Balaton D-i partján.(Balaton visszaduzzasztása miatt)

A kisvízfolyásainkon mostani csapadék nem okozott érdemi vízszintemelkedést.

Összeállította: Vízrajzi és Adattári Osztály

 

Utolsó módosítás: 2014. március 17., hétfő 09:32