A vízgyűjtő területekre az elmúlt héten lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében több magyarországi folyón is árhullám vonul le a napokban.
A Duna Múzeum és a Duna-Ipoly Nemzeti Park május 12-én szakmai napot tart iskolás csoportok számára, hogy felhívja a figyelmet a hazai erdőkben élő fákra és madarakra, valamint a természet és élővilág védelmére ...
Lázár munkaiban egyfajta mély zsigeri életöröm érződik; képei a színek ezerféle árnyalatára való rácsodálkozás, az egymáson való rétegek, a tiszta színek, a fehérek, a mély és élénk árnyalatok élvezete érződik ...
A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ebben az évben is részt vesz a Duna-Dráva Nemzeti Park szervezésében megvalósuló Föld Napi eseményen, a Tettyén. Szeretettel látunk mindenkit idén is a Föld napján, 2022. április 22-én (szombaton) 10 és 16 óra között a tettyei romoknál ...
A 2022. évhez hasonlóan még 2023-ban is online formában hirdeti meg hagyományos, Víz világnapi Gátőrfutását az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A gátőrfutással továbbra is tisztelegni kívánnak a gátőrök előtt, akik természetes vizeink és vízkincsünk legjobb ismerői ...
2020 decemberében példátlan környezetkárosítás történt a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág szigetszentmiklósi szakaszán: ismeretlen tettes hatalmas mennyiségű olajszármazékot engedett a csapadékvíz-elvezető csatornába, amely a vízfelszínre kijutva felbecsülhetetlen károkat okozott a természetvédelmi oltalom alatt álló terület élővilágában.
Tisztelettel meghívom Önt, illetve a témában érdekelt kollégáit - kérem továbbítsa nekik a meghívást - a Víz Világnapja 2023 alkalmából megszervezett V. Hatékony Vízellátás Nemzetközi Konferencia szakmai fórumra ...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar dékánja tisztelettel meghívja Önt ...
A Magyar Hidrológiai Társaság Baranya Vármegyei Területi Szervezete és a Mecsekérc Zrt. közösen szakmai napot tart a MECSEKÉRC Zrt. aktuális tevékenységeinek bemutatása címmel ...
Korábbi eseményekVízjogi engedélyezési dokumentációk készítése vízrendezési, mezőgazdasági vízhasznosítási
(tavak, öntözések) szakterületen
Üzemi kárelhárítási tervek készítése és felülvizsgálata
Környezetvédelmi programok készítése és felülvizsgálata
Vízgazdálkodási szakvélemény
Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság
György Zsolt
műszaki igazgató-helyettes
+36 72 506 398
titkarsagddvizig.hu