A vízgyűjtő területekre az elmúlt héten lehullott nagy mennyiségű csapadék következtében több magyarországi folyón is árhullám vonul le a napokban.
A Duna Múzeum és a Duna-Ipoly Nemzeti Park május 12-én szakmai napot tart iskolás csoportok számára, hogy felhívja a figyelmet a hazai erdőkben élő fákra és madarakra, valamint a természet és élővilág védelmére ...
Lázár munkaiban egyfajta mély zsigeri életöröm érződik; képei a színek ezerféle árnyalatára való rácsodálkozás, az egymáson való rétegek, a tiszta színek, a fehérek, a mély és élénk árnyalatok élvezete érződik ...
A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság ebben az évben is részt vesz a Duna-Dráva Nemzeti Park szervezésében megvalósuló Föld Napi eseményen, a Tettyén. Szeretettel látunk mindenkit idén is a Föld napján, 2022. április 22-én (szombaton) 10 és 16 óra között a tettyei romoknál ...
A 2022. évhez hasonlóan még 2023-ban is online formában hirdeti meg hagyományos, Víz világnapi Gátőrfutását az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A gátőrfutással továbbra is tisztelegni kívánnak a gátőrök előtt, akik természetes vizeink és vízkincsünk legjobb ismerői ...
2020 decemberében példátlan környezetkárosítás történt a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ág szigetszentmiklósi szakaszán: ismeretlen tettes hatalmas mennyiségű olajszármazékot engedett a csapadékvíz-elvezető csatornába, amely a vízfelszínre kijutva felbecsülhetetlen károkat okozott a természetvédelmi oltalom alatt álló terület élővilágában.
Tisztelettel meghívom Önt, illetve a témában érdekelt kollégáit - kérem továbbítsa nekik a meghívást - a Víz Világnapja 2023 alkalmából megszervezett V. Hatékony Vízellátás Nemzetközi Konferencia szakmai fórumra ...
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar dékánja tisztelettel meghívja Önt ...
A Magyar Hidrológiai Társaság Baranya Vármegyei Területi Szervezete és a Mecsekérc Zrt. közösen szakmai napot tart a MECSEKÉRC Zrt. aktuális tevékenységeinek bemutatása címmel ...
Korábbi eseményekA vízrajzi tevékenységet az igazgatóság szakemberei a közel 10000 km2-en – a Drávától a Balatonig, a Dunától a Mura torkolatáig terjedő területen –, a 45/2014 (IX.23.) számú BM. rendelet előírásai alapján végzik. A tevékenység célja a természetben található felszíni, felszín közeli, felszín alatti vizek mennyiségének folyamatos figyelése, vízállásaik, vízszintjeik, vízhozamaik mérése, gyűjtése. Ezek az információk az alapjai a vízgazdálkodásban a tervezési munkáknak, az engedélyezési eljárásoknak. A több mint 100 éves múlttal rendelkező vízrajzi szolgálat az igazgatóságon önálló vízrajzi tevékenységként 1975. óta létezik és egyre bővülő feladatkörrel napjainkra egyik meghatározó alaptevékenységévé vált az igazgatóság szakmai munkájának.
A vízrajzi tevékenység 2006. óta az ISO 9001-es minőségirányítási szabvány alapján történik.
A mérés, regisztrálás, gyűjtés regionális jelentőségű törzsállomásokon és helyi érdekeltségű üzemi állomásokon van. Az észlelés, mérés az állomások nagy részén már korszerű digitális regisztráló és adatgyűjtő műszerekkel történik. Az állomások adatai laptoppal kinyerhetők és gyorsan az igazgatóság hidrológiai adatbázisába, a Vízügyi Modulba tölthetők.
A monitoringok felügyeletét három mérőcsoporttal a pécsi, barcsi és kaposvári vízrajzos kollégák végzik.
Az egyes állomástípusok megoszlását az alábbi ábra jellemzi:
A vízrajzi feladatok sorába tartozik az árvízi védekezés segítése. A védekezés során állandó friss hidrológiai információk (helyzetértékelés, figyelmeztetés, riasztás, előrejelzés) biztosítása a védekezést irányítók számára a vízrajzi szakemberek feladata. Az információk gyors áramlásának egyik fontos segítője az igazgatóság távmérőhálózata. Ebben a monitoringban minden nagy folyó (Duna, Dráva), és olyan dombvidéki patakok, mint a (Baranya-csatorna, Hábi-csatorna, Karasica-patak, Babócsai Rinya-patak, Völgységi-patak, Kapos vízfolyás) megtalálható. Ezeken a vízfolyásokon az árvizek kialakulása nagy valószínűséggel előfordulhat. Az állomások állandó GPRS alapú internetes kapcsolattal vannak az igazgatóság vízrajzi központjával összekötve, így a vízállások folyamatos ellenőrzése biztosított, azok az igazgatóság honlapján elérhetők.
Az aszályok egyre gyakoribbá válása miatt az igazgatóságunk két éve már aszálymonitoringot is üzemeltet, ahol a meteorológiai jellemzők mellett a talaj nedvessége és hőmérséklete is regisztrálásra kerül. Ezekből az adatokból számított aszályindexek a mezőgazdaságban felhasználhatók.
A következő évek faladata lesz a 2021 végén átadott Ős-Dráva vízrajzi monitorig üzemeltetése.